– Reggel már energetizáló foglalkozással kezdünk, igyekszünk felpezsdíteni a gyerekeket, majd csapatépítő játékok, sor-és váltóversenyek, köredzések, akadálypálya és ügyességi gyakorlatok következnek. A táborban résztvevő gyermekek naponta kétszer – egy délelőtti és egy délutáni – sportági foglalkozáson vesznek részt, amelyen belekóstolhatnak és megismerkedhetnek a különböző sportágak alapjaival. Szerephez jutnak még a sportjátékok és a komplex képességfejlesztő gyakorlatok is – fogalmazott a táborvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a sporttáborban kiemelt figyelmet fordítanak az egészségmegőrzés fontosságára, ezért az ebéd utáni csendes pihenő részeként a témával kapcsolatos programokat szerveznek.

– Filmnézés, sport és egészséges életmód témájú foglalkozások, sportkvíz is része a tábor programjának – tette hozzá Marton Klára, aki sportoldalunknak két ügyes 4. osztályba készülő táborlakóval, Németh Enikővel és Agg Mártonnal együtt videó-interjút is adott.

Mindkét turnusban 30 gyermek élvezte a nyári sporttábor programjait. Az 1-5. osztályos gyerekek számára egyébként az Aréna Savaria volt a bázis, de a Sugár úti külső atlétikai pályákon is sportoltak és a Holdfényligetbe is kirándultak a gyerekek.

A táborlakókat 3-4 edző-foglalkozásvezető és sportanimátor trenírozta és ismertette meg a különböző sportágak, az atlétika, a kosárlabda, a tenisz, a röplabda, a küzdősportok és az asztalitenisz alapjaival.

A nyári sporttábor 2. turnusa július 2-án, vagyis holnap indul.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!