Ahogy már beszámoltunk róla, igazi vérre menő küzdelemmel kezdődött, majd szombaton folytatódott a fiatalok számára kiírt gyermeknapi labdarúgó kupa, amelynek a Haladás Sportkomplexum ad otthont. Az első felvonás alkalmával a kisiskolások és az óvodások bizonyíthattak, a második napon pedig a felsősök valamint a középiskolás csapatok adtak számot tudásukról.

Varga Jenővel, a Puskás Diáksport Egyesület képviseletében, egyben a rendezvény főszervezőjével beszélgettünk erről a nemes és népszerű kezdeményezésről.

– Csodálatos ötletként született, majd valósult meg ez a kispályás labdarúgó torna. Egyrészt a gyerekek nagyon szeretik a focit, másrészt életre szóló élményben van részük, hogy azon a pályán rúghatják a bőrt, ahol a nagyok. Épp ezért szemet gyönyörködtető a látvány, hiszen egyszerre ennyi gyereket megmozgatni valóban nagy kihívás.

Ez a torna egyébként kuriózum is, ha jól tudom…

– Így van, hiszen információink szerint az országban egyedülálló módon itt Szombathelyen, a Haladás Sportkomplexumban engedték fel a gyerekeket a pályára játszani. Hogy ez megvalósulhatott nagy köszönettel tartozunk Tóth Miklósnak, a Haladás Labdarúgó Kft.-nek, Bokor Zsoltnak és a Haladás VSE-nek, hogy mindezt lehetővé tette nekünk valamint az ifjú futballistáknak.

Gyereknap lévén, kiket céloztatok meg?

– A kérdésedben ott a válasz, hiszen elsődlegesen a fiatalokat szerettük volna megünnepelni, nem épp hagyományos módon. Ráadásul mindezt kombináljuk a mozgással, ami a szülők számára is szívet melengető érzést nyújt. A résztvevők számában is sikeresnek mondható a kezdeményezésünk. Az óvodások közül 30 intézmény gyermekei rúgták a bőrt, majd az alsós általános iskolások 16 csapata vette birtokba a pályát. Szombaton 10 felsős fiú, valamint 3 lány együttes bizonyíthat. Végül a középiskolások (10) vívtak kemény csatákat a továbbjutásért. Vasárnap fél 10-től bonyolítjuk le a kategóriánkénti négyes döntőket. Ezt követően pedig fantasztikus fieszta hangulatban ünnepeljük tovább a gyereknapot.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!