Hétfő este ismét telt ház várható a Haladás Sportkomplexumban. A férfi élvonalbeli futsal bajnokság 4. fordulójában a Haladás vendége a Kecskemét lesz. A tabellán mindkét csapat előkelő helyen áll, mégis talán az összecsapás a vasi együttes sikerét sejteti. Ehhez azonban a lehető legjobb formájára lesz szüksége Juanra tanítványainak.

A kecskeméti teremlabdarúgók ugyanis bár újoncként jutottak fel, már négy pontot szereztek. Az Aramis elleni vereség után legyőzték a Rubeola FC csapatát, majd 2-2-es döntetlent játszottak a roppant erős Nyírgyulaj együttesével. Ez tehát borítékolja, hogy egy szívós, meglepetésre képes alakulat érkezik a Rohonci útra.

A hazai pálya valamint a szurkolók adta plusz előnye mellett a Haladás mellett szól, hogy jelenleg is dobogós helyen állnak. A címvédő otthonában elszenvedett vereség után kiütéses sikert arattak a Dunaújváros, majd pedig a Ferencváros ellen is. Így mindenképpen győzelemre fognak játszani a vasi futsalosok, hogy megőrizzék előkelő helyezésüket.

Haladás VSE – SG Kecskemét Futsal
2019. szeptember 16. – 18:30
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!