Főhetett dr. Mucsi Péter megbízott vezetőedzőnek a feje a találkozó előtt, hiszen Nikolina Aščerić betegség miatt csak a kispadon ülve tekinthette meg a kupagyőztes Nyíregyháza elleni összecsapást. A derbi amúgy a Hungast-Haladás számára az utolsó alapszakasz mérkőzés volt az extraligában. A szurkolók szép számmal érkeztek a helyszínre, akik végig buzdították kedvenceiket.

Az első labdamenetek során kiderült, hogy a Haladás mintha túlzottan tisztelné ellenfelét. A kezdeti pontelőnyét gyorsan leadta, majd Tóth Fruzsináék megfordították az állást. Mucsi Péter időkéréssel próbálta megakasztani a nyírségi csapatot, azonban nem sokra ment vele. A magassági és ütőerő-fölényben lévő vendégek szűk húsz perc alatt szettelőnybe kerültek (15-25).

A folytatásban is csak döcögött a Haladás szekere, míg a Nyíregyháza szélsebesen játszott. Már hét pont volt a vendégek előnye, amikor Kolada Judit a pályára lépett, ez pedig meghozta a változást a szombathelyiek játékában. Egymás után nyerték a labdameneteket és az időkérés sem zökkentette ki a ritmusból őket. Még szettlabdát is hárítottak a hazaiak, azonban a ráadásban nem sikerült egalizálni (25-27).

Az utolsó játszmát jól kezdte a Haladás és 7-4-re megléptek Bokor valamint Huff bombáival. Ezt követően elég volt néhány apró hiba és máris a válogatott játékosokkal a soraikban fordított a Nyíregyháza. Nem is engedték ki az irányítást a kezükből, így 16-25-re megnyerték a harmadik szettet, ezzel pedig a találkozót is.

Hungast-Haladás VSE – Fatum Nyíregyháza 0-3 (15-25, 25-27, 16-25)

Haladás: Kalman, Čičić, Takács B., Miranda, Kinser, Huff
Libero: Wallner, Lojen
Csere: Kolada, Bokor, Reljić, Dobó, Csóka, Marton.
Megbízott vezetőedző: dr. Mucsi Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!