Néhány napja érkezett csak haza Boros Viktória, a Haladás VSE tehetséges súlyemelője. A fiatal versenyző is részt vett a felnőttek számára kiírt thaiföldi világbajnokságon. Ráadásul a hét főből álló csoport egyetlen húsz év alatti indulója volt. A lámpaláznak és a hosszú út okozta fáradtságnak azonban nyoma sem volt a megmérettetés során.

A 87 kilogrammos kategória C csoportjában hat jó fogást mutatott be. Az eredményeket látva pedig joggal bizakodnak a szakértők. Boros Viktórián ugyanis szakításban 82, 86 majd a rekordot jelentő 89 kilogramm sem fogott ki, míg lökésben szintén egyéni csúcsot, 110 kilogrammal zárta a küzdelmeket. Ez az eredmény több mint biztató a jövőt illetően.

– Úgy utaztam ki Thaiföldre, hogy az edzőm tisztes helytállást tűzött ki célul. Úgy gondolom ez sikerült, hiszen hat jó fogást mutattam be. A torna maga nagyon jó volt úgy tudtam versenyezni végre hogy nincs rajtam nyomás. Sokat pihenni sajnos nincs lehetőségem, hiszen októberben rendezik a Junior Eb-t, ahol szintén ugyanezt vagy jobb formát szeretnék hozni – osztotta meg gondolatait Boros Viktória.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!