2024. március 28, csütörtök
Kezdőlap Címkék U20

Címke: u20

Hali U20: Egy sima, egy fordított

A legutóbbi hétvégén folytatódott a korosztályos lány röplabda-bajnokság. A másodosztály nyugati csoportjában volt érdekelt a Haladás VSE U20-as együttese, amely az első játéknapot követően...

Az Aramis ellen nem ment a Hali utánpótlás csapatainak

A téli szünet után nemcsak a felnőttek számára folytatódott a pontvadászat. Az utánpótlás bajnokságban érdekelt Haladás VSE korosztályos csapatai az Aramis SE hasonló futsalosaival...

A Hali utánpótlásai is remekeltek a hétvégén

A Haladás VSE két korosztályos csapata is pályára lépett hazai környezetben a legutóbbi hétvégén. Míg a felnőttek a Bajnokok Ligájában voltak érdekeltek, addig a...

U20-as döntő: Harmadik a Falco, hatodik a Körmend

Vasárnap már a helyosztókat rendezték a Morgen Ferdinánd nevét őrző U20-as kosárlabda-bajnokság nyolcas döntőjében. A címvédő Egis Körmend, hazai környezetben a hatodik helyet szerezte...

Meglepetés-eredmények az U20-as döntő második napján

Az idei korosztályos kosárlabda bajnokság alapszakaszát követően a legjobb nyolc csapat már szerdán megérkezett Körmendre, hogy részt vegyenek az U20-as rájátszáson. A Magyar Kosárlabda...

Bajnoki aranyérmes lett az Egis Körmend U20-as csapata

Hosszú szezon végéhez ért a fiú utánpótlás bajnokság, amelynek döntőjét június első hétvégéjén rendezték a fővárosban. A tragikusan fiatalon, alig 22 évesen elhunyt Morgen...

Hidegben és szélben (is): repült a kalapács, a diszkosz és a...

A két héttel ezelőtti felnőtt Téli Dobó OB után szombaton a fiatalok számára is a Szombathelyi Dobó SE rendezte meg az országos bajnokságot. A szombathelyi...

A 18 éves új Messi már most 80 milliót ér

A dél-koreai válogatottal szárnyalt Li Kang In, aki olyan sztárok nyomába lépett, mint Adriano, Messi, Agüero vagy épp Pogba. A lengyelországi U20-as labdarúgó világbajnokság...

“Bajnokcsapat, bajnokcsapat!”

Komoly téttel bírt az utolsó forduló a Swietelsky-Haladás VSE korosztályos futsal csapatok számára. Az U17-es együttes ugyanis az ezüstérem megszerzésért léphetett pályára, míg az...

Az utolsó fordulóban ünnepelhet a Haladás

A Swietelsky-Haladás VSE U17 és U20 korosztályos csapata a soron következő bajnokiukra az ország túlsó végébe, Debrecenbe kellett utaznia. Mindkét gárda esélyesként lépett pályára,...

Gyorshírek