2024. március 29, péntek
Kezdőlap Címkék Vereség

Címke: vereség

Rangadót veszített a Hali fakócsapata

Órási csatának ígérkezett a legutóbbi játéknap a férfi másodosztály nyugati csoportjának összecsapásán, amelyet a REAC és a Haladás II. vívott egymással. A két együttes...

Nem bírta erővel a Hali

Alaposan felforgatott csapatok találkoztak vasárnap délután a vasi megyeszékhelyen. A másodosztály nyugati B-csoportjának listavezetője fogadta a harmadik pozícióban álló MÁV Előre együttesét. A székesfehérvári...

Nagy falat volt a Vasas az Illés Akadémiának

Az utánpótlás bajnokság egyik legerősebb együttesének számít a Vasas alakulata. Az U16-os korosztály mezőnyében szereplő Illés Akadémia a hétvégén a fővárosba látogatott. A két...

Nem bírt az Astrával a Viktória FC

Alaposan megtizedelte a Haladás-Viktória FC keretét a sérülések valamint a betegségek. A koronavírus-járvány eredményeként az Astra elleni összecsapásra elfogyott a csapat és a kispadon...

Budaörsön állították meg a szombathelyi röplabda együttest

Kétség, hogy a forduló rangadóját rendezték Budaörsön a hétvégén. Az NB II. nyugati A-csoportjának listavezetője a BDSE/Emericus fogadta a harmadik helyen álló Szombathelyi Egyetemi...

Fontos meccset veszített el az Illés Akadémia

Nehéz mérkőzés várt az Illés Akadémia U15-ös csapatára az országos bajnokság 10. fordulójában. A vasi együttes a közvetlen rivális Kisvárda alakulatát látta vendégül Szombathelyen...

Nem bírt az Egis Körmend Wittman Krisztiánnal

A karantén után remekül kezdte a bajnokságot az Egis Körmend együttese. A Kaposvár elleni összecsapáson több kulcsjátékosát is nélkülöznie kellett a vasi alakulatnak, mégis...

A rossz kezdés lett a SzoESE veszte

Második mérkőzésére készült az egyetemi bajnokságban a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda-csapata. A vasi lányok hétfő este a BME-MAFC együttesét látták vendégül, ráadásul egy...

Felemás mérleg a Közgáz ellen az egyetemi bajnokin

Megkezdődött a lányok és fiúk mezőnyének is az egyetemi bajnokság. Idén mindkét nemben indított csapatot a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület. Kollerics Barnabás és Kéri Péter...

Hosszabbítás után veszített meccset a SzoESE

A másodosztályú kosárbajnokság is gőzerővel zajlik, a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület részvételével. A nyugati csoportban egyébként ott van a CVSE Vulkán Fürdő alakulata is. A...

Gyorshírek