Takács Bernadett sérülése miatt nem állhatott Bedőcs Gergely rendelkezésére, így az ütőjátékos helyén a csapatkapitány Bokor Laura kezdett. Az ellenfél pedig a jó nevekből álló Fatum-Nyíregyháza volt. A nyírségi együttes korábban legyőzte a Jászberény és a címvédő Békéscsaba gárdáját is, így komoly erőt képviselnek az Extraligában.

A találkozó elején a vendégek kapták el a fonalat, az akaratukat ráerőltették a szombathelyiekre, akik sok apró hiba miatt nem tudtak felzárkózni. Bedőcs Gergely időkéréssel próbálta rendezni a sorokat, azonban ezzel csak a tisztes különbségű szettarányt tudták elérni a hazaiak. Húsz percnyi játék után már a vendégeknél volt a vezetés (15-25).

A folytatásban összekapta magát a Haladás és Andrea Kalman vezérletével ragyogó labdameneteket produkáltak. Sokáig úgy tűnt, hogy a szettet is bezsebelhetik a hazaiak. A hajrában aztán a magassági fölényben játszó Nyíregyháza kihasználta a vasi együttes megingását és kettőre növelte előnyét – igaz, ehhez “ráadásra” volt szükségük (24-26).

Az utolsó szettben aztán láthatóan görcsössé váltak a szombathelyiek és minden igyekezetük ellenére sem sikerült felállni a padlóról. Újabb huszonegy percnyi játékot követően behúzta a vendégcsapat a harmadik szettet is, így 3-0-ra módosítva a végeredményt (12-25). Sok ideje nem lesz pihenni a Haladásnak, hiszen szerdán kerül sor az Újpest elleni Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágójára.

Hungast-Haladás Szombathely – Fatum Nyíregyháza 0-3 (15-25, 24-26, 12-25)

Haladás: Bokor, Asceric, Kolada, Wallner, Kinser, Kalman.
Liberó: Lojen
Csere: Huff, Rejlić, Csóka, Dobó, Marton.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!