Benkő János, a VGE elnöke örömmel újságolta honlapunknak, hogy az elmúlt időszakban olyan sportolókat sikerült Szombathelyre csábítani, mint Koczor János egyéni világbajnok, vagy az aktuális Európa-bajnok, ifj. Farkas Gábor.

 

 

Ez azért is nagy siker, mert a múlt hétvégén már velük megerősödve startolt az NB I-es szektorlabda-bajnokság.

A Vasi Gombfoci Egyesület tavaly újoncként a hatodik helyre tudott befutni, a 2019-es bajnokság során pedig már a legjobb négy közé kerülés a cél. Az első fordulót tehát a múlt  hétvégén rendezték Józsefvárosban.

– Minden meccs izgalmas volt, arattunk ugyan könnyebb győzelmeket, de a legtöbb játék apróságokon múlt, egyedül a Testvériséggel szembeni vereségünk volt nagyobb arányú (1-7). Az 5 győztes mérkőzésünkön végig vezettünk, a döntetlenek közül is több “nekünk állt”, megérdemelt tehát a 18 pontunk. Összességében a 9 forduló során 5 győzelmet, 3 döntetlent értünk el, mindössze egyetlen vereséget elszenvedve. Az első etap után így 18 ponttal a tabella harmadik helyén állunk, előttünk a 20 pontos Józsefvárossal és a 23 pontos Testvériséggel. Az első három helyezett kiemelkedett a mezőnyből, a negyedik Komló most 14 pontot szerzett (igaz, egy meghatározó játékosuk hiányzott) – értékelte a hétvégi fordulót a VGE elnöke.

Mindenképpen biztató a jövőre nézve, hogy jól működő, összetartó csapatként tudtak játszani a vasi gombozók, még akkor is, ha elfáradtak a végére. Azt kell megtanulniuk, hogy a fontos, döntetlen körüli meccseket behúzzák. Mivel először játszottak ilyen összeállításban, bőven lehet még fejlődni. Bizakodva várják a következő, április végi már hazai rendezésű fordulót, ahol a Haladás Sportkomplexumban fogadjuk a magyar gombfoci élet krémjét. Kiélezett harc lesz, apróságokon múlhat a sikeres folytatás.

A bajnokság mezőnye

Az NB I-es szektorlabda-bajnokság 2019-es mezőnyében egyébként tíz csapat szerepel: Testvériség SE I-II., DÖKE Komló, Józsefvárosi SZE, ALC KSE Szeged I., Hírös ALSE, Mundial’93 FCSE, Vasi Gombfoci Egyesület, Újkori Táltosok, Dunakanyar Forte.

A bajnoki fordulók

Az együttesek négy helyszínen – február 16., Budapest; április 27., Szombathely; szeptember 14., Szeged; október 12., Komló – mérkőznek meg egymással. Egy napon kilenc mérkőzés van, mindenki találkozik mindenkivel. A csapatok négyfősek, egy összecsapás 2×13 perces, a győzelem 3 pontot ér, a döntetlen egyet. A bajnok jogot szerez az indulásra az Interkontinentális kupában, a kilenc-tizedik helyezettek kiesnek az NB II-be.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!