Kiváló hangulatban zajlott Vassurányban a negyedik alkalommal megrendezett sportnap, ahová több környékbeli településről is érkeztek a kikapcsolódásra vágyó családok. A rendezvény különlegessége abban rejlett, hogy minden korosztály megtalálta a számára leginkább tetsző elfoglaltságot, amelyet tovább színesített a zenei paletta is.

A vasi településen fellépett a Karthago együttes, MC Hawer és Tekknő Miki, Csocsesz, Bódi Csabi és a Matyi és a Hegedűs formáció. Ráadásul egy különleges Vida Ferenc Emlékkoncertnek is otthont adott Vassurány. Azonban a legizgalmasabb mégis csak a sport volt, hiszen barátságos felkészülési labdarúgó tornát rendeztek, azonban akadtak egyéni sportvetélkedők is.

Nem maradhatott el a sakk szimultán sem, akinek főszereplője Kiss Attila, nemzetközi sakkozó volt. Előkerültek a darts nyilak és a vasárnap folyamán kiderült, hogy ki a falu asszonya valamint bikája. A legnagyobb figyelem mégis a Települések közti Faluexatlon volt, ahol 15-20 fős csapatok mérték össze tudásukat, erejüket, ügyességüket.

A házigazda együttes mellett érkeztek résztvevők Salköveskútról, Lukácsházáról, Ikervárról és Vépről is. A feladatok pedig rendkívül összetettek voltak, így minden versenyszámnál nagyon oda kellett figyelniük a sportembereknek. A két felvonásos exatlonverseny végén pedig kiderült, mely település a legjobb.

Cikkünket az eredménylistával hamarosan frissítjük!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!