A modern labdarúgás kétségtelen legnagyobb szélhámosa Carlos Henrique Kaiser. Már a neve is igazi császáros csengésű és valóban köthető egy híres uralkodóhoz. Carlos ugyanis Franz Beckenbauer után kapta nevét, de sajnos a tudás terén már óriási lemaradása volt. Ennek ellenére nemcsak Brazíliában, hanem az öreg kontinensen is megfordult játékosként.

S hogy miért volt a szemfényvesztők legnagyobbika? Labdaérzéke és technikai tudása teljesen átlagos volt, de a marketing-gépezet, amit kiépített maga körül az bámulatos volt. A 80-as években összebarátkozott néhány szupersztárral – elég megemlíteni Romario vagy Edmondo nevét – akikkel ideje nagy részét töltötte. Amikor az ismertebb labdarúgók csapatot váltottak ők próbálták a vezetőséget meggyőzni Carlos kiváló készségeiről.

A karrierje valójában más labdarúgók jóindulatán és önmaga sztárolásából fakadt. A legtöbb klubtulajdonos pedig kapott a lehetőségen, hiszen válogatott futballisták ajánlották Kaisert, akinek 3-6 hónapos próbaszerződést ajánlottak. Persze edzéseken korán lebukhatott volna, de rendszerint az első tréningek alkalmával megsérült és hosszú hetekre kidőlt. Ekkor még nem voltak olyan kiváló orvosi műszerekkel felszerelve a csapatok, így kénytelenek voltak elhinni a focista állítását.

Azonban nemcsak a vezetőket és az egészségügyi stábot, hanem a csapattársakat is megvezette a szélhámosok királya. Játék-mobiltelefon segítségével angol interjúkat imitált és elhitette, hogy Európából is keresik. Ezen sem hasalt el Kaiser, hiszen Brazíliában nem törték magukat az angol nyelv ismeretéért, így ezzel sem bukott meg.

Persze előfordult, hogy kibújt a szög a zsákból. Egy orvos hosszas kutatás és vizsgálatok alapján lebuktatta a játékost, egyből repült is csapatától. Azonban a visszavonulás helyett más klubnál folytatta a próbajátékot, azaz a félrevezetést. A legnagyobb együtteseknél fordult meg a csatár, mégsem tűnt fel senkinek, hogy mennyire sérülékeny és az sem, hogy egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára.

Persze a végzet ebben is utolérte Kaisert, hiszen a Bangu játékosaként “sérülten” kellett a kispadra ülnie, azonban a vezetőedző biztosította, hogy nem kell játszania. Aztán az élet máshogy írta meg a történetet. A találkozó hajrájához közeledve szóltak Carlosnak, hogy itt az idő, pályára kell lépnie. Azonban ezt is megúszta azzal, hogy melegítés közben összekülönbözött és verekedett is a szurkolókkal, ezért a játékvezető kiállította a cserejátékost.

Persze a klubtulajdonos azonnal ki akarta tenni a csapatból, de Kaiser pontosan tudta mit kell tennie. Castor de Andrade elnök nem volt túl népszerű ez időtájt a Bangu szurkolói körében, ezért a kifogás is adta magát a labdarúgó számára, aki egy interjúban csak ennyit mondott: „Soha nem fogom engedni, hogy apámat tolvajnak nevezzék, de a drukkerek pontosan ezt tették és ezt nem hagyhattam.” – utalt Andradéra.

Ezt persze azonnali szerződés-hosszabbítással jutalmazta az elnök, így a lebukás helyett bebetonozta magát a keretbe – anélkül, hogy pályára lépett volna. Aztán megirigyelve néhány barátját Ő is európai karriert akart építeni. Végül a francia Gazelec Ajacciohoz igazolt, ahol persze jött a bevált trükk és az első edzésen elvágódott, sérülést imitálva.

Bár a feljegyzések alapján a francia másodosztályban húsz alkalommal pályára lépett, de ez vélhetően csak elírás lehet. Valójában rendkívül rövid időt töltött az öreg kontinensen Kaiser és már csak “levezetni” ment haza Rióba. Ami azért is érdekes, mert a közel 20 évig tartó karrierje során, egyetlen gólt sem szerzett. Ez a szám annak tekintetében is arcpirító, hogy tíznél több csapatnál fordult meg és karrierje során támadóként aposztrofálta magát. Fantasztikus életútjáról pedig már filmet is készítettek Kaiser: The Greatest Footballer Never to Play Football címmel.