A Kozármisleny már a bajnokság elején megcélozta a dobogót és a negyedik helyről várhatta a találkozót, míg a Haladás VSE Sport Kft. pont nélkül állt az NBI/B. küzdelmeiben a sereghajtó pozícióban. Minden jel arra mutatott, hogy ezt az összecsapást a hazaiak könnyedén nyerhetik. Hatalmasat tévedtek, hiszen a papírformát felborították a szombathelyiek.

Idegesen kezdtek a csapatok, rengeteg pontatlanság borzolta a kedélyeket. Az első gólra a negyedik percig kellett várni, ekkor Kozma Dominika törte meg a csendet és állt a zöld-fehér csapat élére. Vezetésével folyamatosan a szombathelyieknél volt az előny, miközben a vendégek csak keresték formájukat. Aztán a félidő közepén növelte előnyét a Hali, de még a hajrában jött egy rövidzárlat, amelyet könyörtelenül kihasználta a házigazda.

Simsik ezúttal is csapata legjobbja volt, nem rajta múlott, hogy elmaradt a Haladás pontszerzése

Zsinórban szereztek három gólt Palotásék, ezzel a szünetben a Kozármisleny állt már jobban – igaz csak egyetlen találattal jártak előrébb. A fordulás után felváltva estek a gólok, ekkor Simsik Cytnhia volt nagyon elemében és egalizáltak a vendégek, majd jött a szokásos rövidzárlat. Hiába kért időt a zöld-fehér csapat trénere, nem sikerült megakasztani a házigazdákat.

Polics Tímea és Palotás Fanni vezetésével ötször találtak be a hazaiak, miközben a túloldalon még büntetőből sem sikerült bevenni a kaput. Ezután nagyobb sebességi fokozatra kapcsolt a Hali és felzárkóztak két gólig, azonban a házigazda ügyelt arra, hogy pontszerzésre már ne jusson ideje a vendégeknek. A vereség ellenére minden elismerést megérdemelnek a szombathelyiek, mert megszorongatták a nagyobb erőt képviselő Kozármisleny együttesét.

Kozármisleny SE – Haladás VSE Sport KFT. 22-20 (10-9)

Haladás: Tömő, Büki (kapusok) – Simsik 5/1, Pap M. 4/1, Kozma 3/1, Tutti 2, Mórocz 2, Rábai 2, Gősi 1, Freiberger 1, Schuszter, Merő, Horváth H., Szekeres, Németh R., Kiss N.
Vezetőedző: Huszti Ambrus

Kozármisleny legeredményesebb játékosai: Palotás 9/1, Polics 8/3

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!