Egész jól kezdte a találkozót a Körmend, hiszen Wright vezetésével egész jól céloztak a vasiak és a védekezésükkel sem tudtak mihez kezdeni az olaszok. Ennek eredményeképp 10 perc után a vendégek álltak jobban, ami meglepte a hazai szurkolókat is. A folytatás azonban már a velencei szájak íze szerint alakult. Peric vezetésével szigorított védekezésén az olasz gárda és látványos, gyors ellenakciókkal zúzták szét a Körmend emberfogását, majd zónázását. Potocik mester időkéréssel és cserékkel próbálta felrázni kosarasait, mindezt kevés sikerrel. A szünetre már a megnyugtató volt a Velence előnye. Nem vett vissza, sőt fokozta a tempót a 3. negyedben is a házigazda. Egymás után kapta a Körmend a kosarakat és ekkor már a védekezésben valamint támadásban is tanácstalanná váltak a vendégek. Az olasz bajnokság éllovasa aztán a záró etapban nemcsak a győzelmet biztosította be, hanem a továbbjutását is. Igaz, a visszavágót egy hét múlva rendezik Körmenden, de a 32 pontos előnyét aligha tékozolja el a Velence.

Umana Reyer Venezia – Egis Körmend
83-51
(16-19, 23-9, 21-13, 23-10)

Körmend: Wright 3/3, Hollins 11/6, Ferencz 3, Tuoyo 2, Horti 6.
Csere: Csorvási 10, Fanning 7/3, Németh Á. 5/3, Davis 2, Halász 2.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!