Kedd délután tartották a szombathelyi Városháza házasságkötő termében a Sportliget Fejlesztése elnevezésű projekt nyitó rendezvényét, amelyet nagyobb bepillantást kapott a munkálatokba és a tervezés hátterébe a sajtó megjelent képviselői. A kivitelezésért a Sportliget 2018 Konzorcium felel, amelynek a Homlok Zrt. valamint a PRENOR Kertészeti és Parképítő Kft. a tagjai.

A projektbemutató megnyitását követően Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy 2017 a fejlődés, 2018 a folytatás, míg az idei a továbbhaladás éve lesz. Utalt továbbá arra is a város első embere, hogy 2019-ben 24 TOP és 6 MVP fejlesztést ütemeznek. Több intézmény, közút megújulása mellett a Sportliget rekonstrukciós munkálatai kívánkoznak az élre – köszönhetően annak, hogy már javában zajlanak a munkálatok.

Illés Károly alpolgármester megemlítette, hogy az 1.155 milliárd forint összértékű beruházás két részből tevődik össze. A gyalogosok és kerékpárosok számára elkészül egy kis híd, amely a sportligetet és a Csónakázó tavat fogja összekötni. Ez a tervezésnél nagy figyelmet kapott, hiszen a két szabadidős tevékenységre alkalmas terület egymástól természetes okoknál fogva külön voltak választva. Ezzel a megoldással viszont igazi, egybefüggő családi övezetté változik a terület.

A Sportliget kiszolgáló létesítményei kissé elöregedtek és a növekvő igények miatt további változtatásokra volt igény. Ennek köszönhetően négy labdarúgó pályán rúghatják majd a bőrt a sportág szerelmesei. Mindegyik kapu mögött labdafogó háló védi a közlekedőket valamint segíti a játék gyorsaságát is. Megújul és bővül a kosárlabda pálya is, ahol igazi streetball csatákat vívhatnak majd a fiatalok. Az egész Sportliget területén több szemetes lesz elhelyezve, ezzel óvva a környezet tisztaságát.

Litkei Tamás, a beruházás építésze kiemelte beszédében, hogy fontos szerepet kap egy új tér is, ahol pihenőhelyeket, esőbeállót és kiszolgáló létesítményeket alakítanak ki. A Kalandváros sikerét megragadva az idősebbek számára fitnesz park elhelyezésre kerül, valamint helyet kap egy piknikező rész is. A teniszpályák is megújulnak és továbbra is fedhetőek lesznek, gondolva a téli időszakra is.

Új, az országban egyedülálló görkorcsolya pályát is kap a város. Ennek köszönhetően még több gyermek űzheti ezt a sportot. Hogy a lakók nyugalma is megmaradjon, arról pedig egy mászófal gondoskodik, amely hangszigetelésű funkciót is ellát majd. Varga Jenő, a Városi Diáksport Bizottság elnöke emlékeztetett rá, hogy 14.000 tanuló mozog rendszeresen és a Sportliget beruházásával még nagyobb lehetőséget kapnak a fiatalok.

A Szombathely Város Önkormányzata jóvoltából a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló projektben a rekreációs övezet zöldfelületi fejlesztése és a meglévő szabadidős célú létesítmények komplex megújítása valósul meg. A rendezvény végül egy kedélyes hangvételű állófogadással zárult a különteremben.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!