Két meccses hátrányból állt fel a Pécsi VSK-VEOLIA az Egis Körmend ellen. A szombati idegenbeli mérkőzést követően pünkösdhétfőn a baranyai megyeszékhelyen is sikerült behúznia a találkozót Csirke Ferenc tanítványainak, holott a PVSK sem játszott emlékezetesen. A győzelemnek köszönhetően szerdán a mindent eldöntő ötödik összecsapásra kerül majd sor.

Jól kezdte a mérkőzést a Pécs, Antóni és Pongó kosaraival azonnal magához ragadta a kezdeményezést a házigazda. Ezt követően inkább a hibákról szólt a találkozó. Rengeteg pontatlanság borzolta a szurkolók és a vezetőedzők idegeit. Nagyon kevés pont született az első tíz percben, csak Thames higgadtságának és szemfülességének köszönhetően állt jobban két egységgel a Körmend.

A második felvonást szintén a PVSK kezdte jobban, hiszen Ciric triplából visszavette a vezetést csapatának. Szép lassan állandúsult is a hazaiak előnye. Bár Bradford és Thames igyekezett versenyben tartani csapatát, kevés sikerrel. Beszédes adat, hogy a vendégek első triplájukat csak ezidőtájt szerezték. A szünetben hét ponttal állt jobban a Baranya megyei alakulat.

A szünet után mintha felébredt volna a vasi együttes is. Bradford és Ferencz is betalált kontről, ennek köszönhetően fordítottak a piros-feketék. Ezután ismét rengeteg dobást rontottak a csapatok, de ebből a rohanásból a Pécs jött ki jobban. Igaz, ezúttal lőtávolságon belül maradt a Körmend és úgy festett, hogy őrült utolsó tíz percre van kilátás.

Felváltva estek a kosarak, egészen a hajráig. Ekkor Price kosarával a Körmend vezetett, az utolsó perceknek viszont már egálról vágtak neki a felek. Ciric és Budimir kosarára csak Ferencz tudott válaszolni. Hiába volt többször is lehetősége fordítani a vendég együttesnek, a kritikus pillanatokban mindig megremegtek a kezek. Price – aki összesen négy pontig jutott – vállalt egy triplát, de kísérlete nagyon gyenge volt. Ezzel pedig eldőlt, hogy szerdán is megmérkőznek a csapatok.

Pécsi VSK-VEOLIA – Egis Körmend 68-64 (11-13, 24-15, 19-21, 14-15)

Körmend: Thames 22/6, Price 4, Bradford 11/3, Ferencz 12/6, Hammonds 3.
Cserék: Csorvási 10, Németh Á. 2, Lajsz -.
Vezetőedző: Matthias Zollner

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!