A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület női kosárlabda csapata szombat délután látogatott a fővárosba, hiszen az amatőr élvonalban is fordulót rendeztek a hétvégén. A vasi együttes ezúttal a Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia ellen kellett bizonyítson és az óriási küzdelmet hozó derbin közel álltak a meglepetéshez.

Már a feldobás után nagyon bekezdtek a csapatok, mindkét gárda bizonyítani szeretett volna, illetve ellenfelére akarta erőltetni saját játékát. Ez inkább a vendég együttesnek sikerült, akiknél ismét pályára lépett a csapat centere Plózer Petra is. Ha pedig ott volt, akkor eredményesen tette mindezt.

Neki köszönhetően az első negyed végén a vendégek álltak jobban. Aztán a hazai kosarasok feljavultak és Opitz valamint Soós pontjaival a vezetést is átvették a találkozón a fővárosiak. A szünetben így a KLKA vonulhatott nyugodtabban az öltözőbe. Igaz, Szabó László tanítványainak sem kellett szégyenkeznie, hiszen jól játszottak.

A második játékrészben aztán ismét a vendégek akarata érvényesült és ekkor már Szabó-Haklits, Jakubovics és Balogh is ponterősen játszott. Ennek eredményeként már közel tíz ponttal is vezetett a SzoESE. Érett tehát a vaskos meglepetés. Az utolsó negyedben aztán mindkét csapat szokatlanul idegesen játszott, több tiszta dobóhelyzetet rontottak a csapatok.

Elsőként a KLKA csapata nyugodott meg és zárkóztak fel a hajrára. Hiába haladtak fej-fej mellett az együttesek, az idegek harcát és ezzel a mérkőzést is a hazaiak nyerték meg. Azonban minden elismerést megérdemelnek a vasi lányok, akik mindent megtettek a siker érdekében.

Kiss Lenke Kosárlabda Akadémia – SzoESE 80-78 (17-19, 22-14, 14-29, 27-16)

SzoESE: Jakubovics 18/3, Balogh 15, Mezősi 6, Szabó-Haklits 24/3, Plózer 12.
Csere: Horváth L. 2, Sándor 1, Koltay -.
Vezetőedző: Szabó László.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!