Amerika az álmok országa. Ahol csodák történnek a szegény sorsú gyerekekkel és sportolóként olyan pályafutást mondhatnak maguknak, amit mindenki irigyelne. S hogy miért a feltételes mód? Mert az egykor ünnepelt és elismert sztárok hiába kerestek egy zsák pénzt, mára teljesen tönkrementek. Az ok minden esetben különböző, a leégésben viszont hasonlítanak a listánkon szereplő egykori sportolók.

Kezdjük a sort Lawrence Taylorral, minden idők egyik legjobb védőjével. Az NFL talán legkeményebb játékosa volt a 80-as években. Teljesítményét hűen tükrözi, hogy 1986-ban Ő lett a liga legértékesebb játékosa (MVP). 1993-ban bajnokként vonult vissza és persze dollármilliókkal duzzadó bankszámlával. Ezt követően viszont féktelen költekezésbe kezdett, drog és alkoholmámorba került. Aztán adócsalásba keveredett, de elítélték szexuális zaklatás miatt. Öt évvel visszavonulása után csődöt jelentett. Azóta kisebb szerepeket kap TV-műsorokban, de feltűnik a bűnügyi hírekben is.

 

Egy igazi varázslat volt Allen Iverson története. Az NBA talán legjobb irányító-hátvédje szó szerint az utcáról esett be a legnagyobb sztárok közé. Igazi példakép volt, amit a pályán elért eredményei illet, azonban hiába volt ünnepelt sztár, nem tudta levetkőzni önmagát. A liga legalacsonyabb pontkirálya szórta a pénzt. Egyszer negyed milliót kellett fizetnie egy férfinek, akit testőreivel veretett meg. Szívesen járta a kaszinókat is és egy ruhát kétszer sosem vett fel. Az utolsó lépcsőfok a válása volt. Közel kétszáz millió dollárt vert el a az egykori kosárlabdázó, viszont az ő esete speciális. Az egyik sportszergyártó cég ugyanis tudta milyen az életvitele, ezért különleges szerződése van Iversonnak. Az élethosszig tartó járadék fennmaradó 30 millió zöldhasújához azonban csak 2030-ban juthat.

 

Ki ne emlékezne Michael Jordan hű társára Scottie Pippenre? Nos, míg előbbi a világ egyik leggazdagabb egykori sportolója, utóbbi pont az ellenkező utat járta be. Pippen, aki még a Dream Teamben is játszhatott, karrierje során 120 milliót kasszírozott. Ebből mára egy fillér sem maradt. A fő oka Mr. Lunn, aki a kosaras befektetési tanácsadója volt. Ő egymaga 20 millióval rövidítette meg. Persze üzleti érzéke sem volt Pippennek, aki 4 millió dollárért vett egy magánrepülőt. Az már csak a szerződés aláírását követően derült ki, hogy a gép nem működik és további egy millióba kerülne a javítás. Jelenleg pereskedésekkel próbálja visszaszerezni vagyonának egy részét. Mindezt kevés sikerrel…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!