Óriási előkészületek mellett rendezték meg Lengyelországban a para atléták grand prix-ját. A világ minden pontjáról érkeztek versenyzők Bydgoszczba abban a reményben, hogy sikerülhet majd a dobogó legmagasabb fokára állni. Ott volt a résztvevők között a szombathelyi Ekler Luca is, aki az elmúlt években berobbant a köztudatban és aki korábban a Hungarysport hasábjain elárulta, hogy szeretne az olimpiára is kijutni.

Első lépcsőfokként a Bydgoszcz-i World Para Athletics Grand Prix-n kellett helyt állnia. Első nap a Biacsi ikrek mellett a szombathelyi atléta is rajthoz állt. A kemény felkészülést követően esélyesként érkezett Lengyelországba is és tartva a papírformát magabiztos teljesítménnyel nyerte meg a 100 méteres síkfutás számát. Ezzel azonban koránt sem volt vége az éremvadászatnak.

Ekler Luca ugyanis a megterhelő első felvonást követően kedvenc számában, a távolugrásban is megmérettetett. Az ifjú atléta nagyon jó teljesítménnyel koronázta meg a hétvégét, hiszen ezt a versenyszámot is megnyerte, rendkívül nagy különbséggel. Ráadásul egyetlen centire maradt csak el az általa felállított világcsúcstól. Így végül a grand prix-n kétszer állhatott fel a dobogó tetejére.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!