Ekler Luca ismét sporteredményével hívta fel magára a figyelmet. A tehetséges szombathelyi sportoló tavasszal még modellként próbálhatta ki magát a Divatbemutató Kicsit Másképp elnevezésű rendezvényen. Ezt követően tanulmányaira és felkészülésére helyezte a hangsúlyt. Úgy tűnik, hogy kiválóan sikerült ez az időszak a paraatléta számára.

Az Olaszországban megrendezett Grand Prix-n sikerült tripláznia a Haladás VSE-ből induló ifjú versenyzőnek. A 100 valamint 200 méteres síkfutásban magabiztosan nyert aranyérmet. Ezen kívül kedvenc számában, a távolugrásban is kiemelkedőt nyújtott. Távolugrásban saját 5,47-os világcsúcsát javította meg a megmérettetésen és 5,51 méterrel lett győztes.

A közelgő világbajnokság miatt fontos volt a jó felkészülés Ekler Luca számára, aki korábbi interjúban elárulta, hogy szeretne jó évet zárni. A vb mellett ugyanis fél szemmel már a jövő évi, tokiói paralimpiát nézi, ahol nagyon szeretné a magyar színeket képviselni. Ehhez pedig minden adott, látva az elért eredményeket. Gratulálunk Luca!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!