A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. szervezésével IX. alkalommal emlékezik meg a Falco a 2009-ben tragikus autóbalesetben elhunyt egykori Falco játékosra, Horváth Zoltánra.

Volt egyszer egy center…
Horváth Zoltán 1979.szeptember 27-én született Szatmárnémetiben. Zalaegerszegen kezdett kosárlabdázni, majd felsőfokú tanulmányai miatt Veszprémben folytatta pályafutását. Profi karrierjét 2003-ban Pécsett kezdte el. 2005-2008. között a paksi Atomerőmű gárdáját erősítette. 2006-ban nyerte első magyar bajnoki címét a Pakssal. 2007-ben Görögországban tett rövid kitérőt, itt a neves PAOK Szaloniki csapatában játszott. 2008-ban visszatért Paksra, ahol Magyar Köztársasági Kupa győztes lett. 2008. júliusában Szombathelyre igazolt a Falco-Szova KC csapatába. 2009-ben a Magyar Kosárlabdázók Szövetsége az Év Játékosának választotta. A válogatottban 2005. augusztus 14-én Debrecenben a Magyarország-Litvánia (97:95) mérkőzésen mutatkozott be. Összesen negyvenötször játszott címeres mezben. Fájdalmasan rövidre sikerült pályafutása során utolsó válogatott mérkőzését 2009. augusztus 20-án Tallin-ban játszotta Észtország ellen. A szombathelyi Falco- tábor sportolói alázata, emberi példamutatása miatt szerette. 2009. december 28-án Tömörd közelében tragikus autóbalesetben vesztette életét. Cece emlékét a magyar kosárlabdázók népes tábora örökké szívében őrzi.

Az Aréna Savaria Sportcsarnok földszinti fogadóterében szeptember 26-án, szerdán 17.30-kor kezdődő megemlékezésen megkoszorúzzák Horváth Zoltán emléktábláját.

A rendezvényt Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatja, amellyel méltó módon kívánnak emléket állítani „Cecének”, az „Égi Centernek”.
Az emlékmérkőzés – amely egyben a Falco KC egyik kiemelt felkészülési mérkőzése- 18.30-kor veszi kezdetét, amelyen a Falco KC vendége az MBK Rieker COM-therm Komárno csapata lesz.

A Falco felkészülésével kapcsolatban kérdeztük a csapat új vezetőedzőjét Gasper Okorn-t.
„ A 2017/2018-as szezon után szinte teljesen új csapatot építünk. 5 játékos maradt a klubnál: Váradi Benedek, Tóth Norbert, Julian Norfleet, Hódi Patrik, Kucsora Csaba. 4 új légiós érkezett közöttük 3 amerikai: Ronald Curry, Evan Bruinsma, Juvonte Reddic és egy szerb, Stefan Balmazovic, új igazolás a magyar Bíró Olivér is, aki Pécsről érkezett.
Két fiatal került a felnőtt keretbe a Falco utánpótlásából: Körmendi Bence, és Verasztó Péter. Én is teljesen új vagyok Magyarországon. Sokat dolgozunk a csapattal, lépésről-lépésre haladunk a felkészülési mérkőzésekkel. Kiváló alkalom lesz a bajnoki rajt előtt a Komarno elleni mérkőzés, hogy Horváth Zoltán emléke előtt adózzunk, egyben zárjuk a felkészülési mérkőzések sorát.” – nyilatkozta Gasper Okorn.

Fontos információ a nézők részére, hogy az Emlékmérkőzés közötti szünetekben 1 perces dobóversenyt rendezünk. A versenyre jelentkezőknek 1 perc áll rendelkezésére, hogy kosárba bedobjon 1 ziccert, 1 büntetőt, 1db 3 pontost és egy kosarat a félpályáról. Az első játékos, akinek sikerül mind a négy dobást érvényesítenie, nagy értékű ajándékcsomagot vihet haza. Amennyiben a fenti játékszabály alapján nem kerül ki győztes, úgy a résztvevő játékosok között kisorsoljuk a szerencsés nyertest. A dobóversenyre a jelentkezést a helyszínen, a jegyzőasztalnál lehet megtenni!

Belépőjegy árak:
Diák, nyugdíjas: 500,- Ft
Felnőtt: 1000,- Ft
Pénztárnyitás a mérkőzés előtt 2 órával (16.30-tól)!
Belépőjegyek elővételben is megvásárolhatók a Markusovszky u. 6. szám alatt szeptember 24-26-ig között 8.00-tól 15.00 óráig.
A tornára a Falco KC éves bérletei nem érvényesek.
A rendezvény jegybevételének 10%-a a Horváth Zoltán Kosárlabda Utánpótlásért Alapítvány javára kerül felajánlásra.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!