Március 23-án tartotta közgyűlését Budapesten a Magyar Súlyemelő Szövetség. Erre az eseményre meghívták Dr. Puskás Tivadart, Szombathely Megyei Jogú város polgármesterét. Sajnos munkaköri elfoglaltságai miatt ennek nem tudott eleget tenni a polgármester. Ezt követően Dobos Imre felkérte a Haladás súlyemelő szakosztályának vezetőjét Márkus Erzsébetet, hogy egy érdemérmet adjon át Puskás Tivadarnak.

Az ünnepélyes pillanatokra csütörtök délelőtt került sor a Városházán. A Magyar Súlyemelő sportért tett elévülhetetlen erőfeszítéséért jutalmazták a szombathelyi polgármestert. A díjat Márkus Erzsébet szakosztályvezető valamint Bokor Zsolt elnökhelyettes adták át és megköszönték Puskás Tivadarnak támogatását is, hiszen nélküle aligha lehetett volna megvalósítani a Savaria Kupát, amelyet Tóth Géza emlékversenyként is ismerhetünk.

– Nagy öröm volt számomra, hogy Én adhattam át Dr. Puskás Tivadarnak ezt a gyönyörű elismerést – mondta Márkus Erzsébet. Az arany fokozatú érdemérmet csak azok kaphatják meg, akik valóban sokat tettek a sportágunkért. Büszke vagyok arra, hogy birtokba vehettük új otthonunkat, amely kielégíti minden igényünket. Ennek köszönhetően decemberben egy regionális versenyt rendezhettünk, amelynek nagy sikere volt.

Azóta pedig a Savaria Kupának, a Tóth Géza emlékversenynek és egy diákolimpiai minősítőnek is otthont adott. Nagyon örülök továbbá, hogy elfogadták pályázatunkat és elnyertük a felnőtt magyar OB megrendezését is. Ennek a megmérettetésnek októberben adhat otthont az új csarnok és bízom benne, hogy nagyon színvonalas versennyel öregbíthetjük a város hírnevét, a versenyzők pedig az elért eredményekkel a Haladásét.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!