Az első fordulót rendezték a Steel Darts csapatbajnokságban a legutóbbi hétvégén, amelyen a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület is képviseltette magát. Idén megfiatalított csapatokkal vágott neki a vasi együttes a versenynek és egyszerre két osztályban is érintettek voltak. Az élvonalban és a harmadosztályban is akadtak olyan sportolók, akik először mérettettek meg ilyen rendezvényen.

Az első osztályban Győrvári Gergő és Somogyi Róbert, az NB III.-ban Galambos Bencének, Habda Bálintnak, Merklin Ferencnek Szabó Andrásnak ez volt az első steel csapatbajnoki szereplésük. Azonban a lámpaláznak nyoma sem volt, mert mindkét felállásban eredményesen szerepeltek a szombathelyiek és kiváló mérkőzéseken bizonyították rátermettségüket.

Az első osztályban vitézkedő csapat nehezen lendült játékba és érezhető volt még az idény eleji forma valamint az új összeállítás is. Azonban a játéknap második felére már alaposan belemelegedtek a játékba Németh Albinék és két győzelem mellett három vereséggel fejezték be a küzdelmeket. A legjobban Szajkó Roland teljesített, aki kiemelkedő formát mutatott a versenyen.

A harmadosztályú együttes nagyon elkapta a fonalat és láthatóan jól működött a kémia a csapaton belül. Varga Ákos személyében a rutin, az újoncok részéről pedig a lelkesedés volt kiemelkedő. Ez a harmónia remekül kiegészítette egymást és az eredmény sem maradt el. A szombathelyiek két győzelem mellett egyetlen vereséget szenvedtek. Azonban ki kell emelni, hogy a két újonnan alakult csapat méltóképpen képviselte a várost és az egyesületet is.

Eredmények NB1 (MDSZ adatbank):
SZDCSE – Győri DC 5-9
SZDCSE – SMILE DC 7-9
SZDCSE – Piliscsabai SE 9-5
SZDCSE – Dö-Mik 9-4
SZDCSE – Sport DC 6-9

Eredmények NB3 (MDSZ adatbank):
SZDCSE II. – Újvárosi Dongók 9-4
SZDCSE II. – REAC 6-9
SZDCSE II. – STORM DC Tata 9-7

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!