Remekül szerepeltek a Haladás VSE korosztályos kézilabda csapatai a Debrecenben megrendezett Főnix kupán, ahol a zöld-fehérek hagyományosan jól szerepelnek. Idén sem volt ez másként, ha az eredményekre tekintünk. Takács Gabriella által irányított U12-es fiúk egész hétvégén emberfeletti teljesítménnyel gázoltak át az ellenfeleken, köztük a házigazda Debrecen, valamint a Pick-Szeged kötelékébe tartozó együttest is. Ezzel csoportjuk élén végeztek a szombathelyiek és bejutottak a legjobb három csapat közé, ahol körmérkőzések döntöttek a végső helyezésekről.

A lányok mezőnyében is akadt egy zöld-fehér együttes. Huszár Benjamin által dirigált U14-es gárda sem vallott szégyent. Végül két győzelem, egy döntetlen és két vereséggel, a tizedik helyen fejezték be a tornát. A szereplést befolyásolta az is, hogy sérülés tizedelte a csapatot, ezzel szűkítve a rotáció lehetőségét. Ennek fényében kifejezetten szép sikert könyvelhettek el a Haladás kézilabdázói. A tornán súlyos sérülést szenvedett Söptei Letti, akinek mielőbbi gyógyulást és további sportsikereket kívánunk!

A Haladás eredményei a Főnix Kupán:

U 12-es fiú csoportmérkőzések:
Szombathelyi Haladás- Debreceni Sportcentrum KN KFT 19:18 (6:9)
Szombathelyi Haladás- Törkszentmiklósi Kézilabda Egyesület 18:8 (7:1)
Szombathelyi Haladás- Pick Szeged 23:19 (11:10)

1-3. helyosztók:
Szombathelyi Haladás- Békés-Drén 12:17 (7:9)
Szombathelyi Haladás- Mezőkövesdi KC 16:24 ( 5:12)

U 14-es leány csoportmérkőzések:
Szombathelyi Haladás- Tiszavasvári SE 17:17 (8:9)
Szombathelyi Haladás- K. Szeged SE 12:23 ( 5:11)
Szombathelyi Haladás- Kozármisleny SE 11:22 (7:8)

10-12. helyosztók:
Szombathelyi Haladás- Kézilabda Klub Hajdúszoboszló 29:9 (16:3)
Szombathelyi Haladás- XVI. Kerületi KMSE 35:18 (11:9)

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!