Csütörtök este került sor a mindent eldöntő ötödik mérkőzésre a férfi élvonalbeli futsal bajnokság fináléjában. Az alapszakasz és a rájátszás során veretlen MVFC-Berettyóújfalu ellenfele a Kútház Haladás VSE volt. A zöld-fehérek kétszer is bravúrt hajtottak végre azzal, hogy a vasi megyeszékhelyen megvívott derbiken legyőzte a jóval esélyesebb ellenfelét.

Ráadásul az idegenbeli fellépések során is közel járt Sziffer András együttese a meglepetéshez. Ebben reménykedtek a vasi szurkolók is, akik elkísérték csapatukat az utolsó meccsre. A tartalékos összeállításban játszó Haladás kemény ellenfélnek bizonyult ezúttal is. Simic , Pocaia valamint Dróth Zoltán sem állhatott a zöld-fehérek rendelkezésére.

Ennek ellenére hiába birtokolta többet a labdát a MVFC, néhány helyzetet lehetett feljegyezni az első félidő közepéig. A vendégek jól védekeztek és futotta az erejükből néhány ellentámadásra is. Aztán beindult a gólgyártás. Hazai oldalon Amilcar és Gál, a szombathelyi részről Samuel Sanchez talált be. A szoros eredmény pedig bíztató folytatás ígért.

A szünet után sem változott sokat a játék képe. Inkább a hazaiak irányították a mérkőzést, vezettek támadásokat, azonban a Haladás jól védekezett és ők is tesztelték Tihanyi kapust. Aztán Amilcar cselezett végig a vendég védelmen és lövése utat talált a kapuba. Ezután már nem volt sok választása Sziffer Andrásnak és vészkapusra váltottak.

Hiába kockáztatott a Haladás, szinte azonnal büntetett Serginho révén a Berettyóújfalu és pár perccel később Szabó is betalált. Az utolsó percekben mindent feltett egy lapra a Haladás, azonban nem sikerült a tartalékos csapattal megszorítani a házigazdát, amely így negyedik bajnoki címét zsebelhette be a 2018/19-es szezon végén.

MVFC-Berettyóújfalu – Kútház Haladás VSE 5-1 (2-1)

Haladás: Alasztics – Michel Melo, Hajmási, Vas, Vidák.
Csere: Gyimesi, Sásdi (kapusok – S. Sanchez, Horváth P., Sipos, Gerencsér, Szakasics, Tóth M., Péter.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Amilcar 2, Gál, Loch, Szabó illetve S. Sanchez

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!