Izgalmas és komoly téttel bíró mérkőzés várt a Kútház Haladás VSE együttesére. Az élvonalbeli futsal bajnokság alapszakaszának 18. fordulójában az Aramis SE látogatott a Rohonci útra. A vendégek számára nem volt nagy jelentősége ennek a derbinek, hiszen se előre, se hátra nem kerülhettek már a bajnoki tabellán.

Ellenben a szombathelyieknek mindenképpen szükségük volt a három bajnoki pontra, hogy a dobogó alsó fokára felléphessenek. A hazaiak kezdték jobban a mérkőzést, mégis gólt – a semmiből – a vendégek szereztek. Sámson használta ki a zöld-fehér védelem megingását, így a negyedik percben az Aramis állt nyerésre. Ezt követően magasabb sebességi fokozatra kapcsolt a Hali.

Alig néhány percet kellett várnia a szurkolóknak, amikor Dróth Zoltán villant meg és egalizált. Ráadásul Milos Simic is betalált a játékrész vége felé, így a szünetben már a hazaiak álltak jobban. A fordulás után sem változott a játék képe: a szombathelyiek irányították a mérkőzést, több veszélyes helyzetet kialakítva.

Szinte a kezdés után ismét jött Dráth Zoltán és növelte a Haladás előnyét. A 29. percben pedig már csapata negyedik, önmaga harmadik gólját is megszerezte. Ekkor még egy kósza kísérletet tettek a vendégek a szépítésre, de hiába. Hajmási révén a szombathelyiek találtak be, ezzel kialakítva az 5-1-es végeredményt. Ráadásul a győzelemnek köszönhetően a dobogó alsó fokáról várhatja a Hali a rájátszást.

Kútház Haladás VSE – Aramis SE 5-1 (2-1)

Haladás: Sásdi – Michel Melo, Hajmási, Simic, Dróth.
Csere: Gyimesi, Alasztics (kapusok) – Sipos, Szakasics, Gerencsér, Péter, Vas, Vidák.
Vezetőedző: Sziffer András

Gólszerző: Dróth 3, Simic, Vidák illetve Sámson.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!