Rendkívül nehéz mérkőzést játszott a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely a JDA Dijon otthonában a Bajnokok Ligája-nyitányán. A francia együttessel sokáig tartotta a lépést a magyar bajnok, főleg Filipovity és Reddic volt elemében. Végül a nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkező Dijon örülhetett a találkozó végén, amely 87-68-ra győzedelmeskedett.

Kedd este újabb forduló következik a legmagasabban jegyzett európai kupasorozatban. A Falco ellenfele a görög PAOK lesz, amely az első felvonáson sokáig vezettek a Besiktas ellen, mégis az utolsó negyedben nem tudtak mit kezdeni a török rohammal, így 9 pontos vereséget szenvedtek. Egy jó játékkal, hazai környezetben pedig megszerezné első győzelmét a Falco. Ezt vallja Quinton Hooker is.

– Arra számítok, hogy kedden már igazi csapatként funkcionálunk. A dijoni meccs után bízom az előrelépésben, a fejlődésben. Szerintem a PAOK ellen már minden jobban megy majd. Ilyen helyzetekben nagyon fontos, hogy tudjuk túltenni magunkat egy-egy vereségen és hogyan reagálunk az újabb kihívásokra. Úgy gondolom, megtaláljuk a helyes utat a Bajnokok Ligájában is – mondta az irányító.

A szombathelyi találkozón döntő lehet az is, hogy mely csapat nyugszik meg előbb és kapja el a fonalat. Ugyanakkor a védekezés is meghatározhatja a találkozó kimenetelét.

– Bátrabbnak kell lennünk támadásban és pontosabban kell céloznunk is! Emellett a visszarendeződés is fontos tényező lesz, hogy ne kapjunk könnyű kosarakat. Az említett dolgokban kell előrelépnünk csapatszinten és változást kell mutatnunk a dijoni meccshez képest! Egyénileg szeretném jobban kihasználni a helyzeteimet – fogalmazott Benke Szilárd.

A mérkőzésről nem marad le az sem, aki nem tud a helyszínre kilátogatni, hiszen a szokott módon élő, szöveges eredménykövetéssel jelentkezünk!

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely – PAOK
Bajnokok Ligája Főtábla-D csoport, 2. forduló
2019. október 22. – 18:00
Szombathely, Aréna Savaria

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!