A Magyar TáncSport Szakszövetség égisze alatt rendezték meg a hétvégén az Isis Dance Open 2019 elnevezésű versenyt a vasi megyeszékhelyen. A Lorigo Tánc Sportegyesület ezúttal a házigazda szerepét is betöltötte és emellett sportolókat is indított a megmérettetésen, akik kiváló eredménnyel örvendeztették meg a nézőket.

Az Isis Dance Openen a felnőtt és ifjúsági, valamint a senior korosztálynak tíztánc, a junioroknak standard, míg a profiknak latin ranglistát rendeznek és klubközi, valamint szabadidős versenyeknek is otthont adott ez a táncos rendezvény. Az Agora Művelődési és Sportházban már kora délelőttől a táncosoké volt a főszerep.

A déli óráktól pedig már a döntőket rendezték a standard kategóriában. Az eredményhirdetés után a latin táncoktól izzott fel a sportház és valóban izgalmas valamint látványos produkciókat láthatott a közönség. A kora esti óráktól pedig már a nagyoké volt a parkett és a Tíztánc, a Standard ranglista mellett rendezték a Latin versenyek döntőjét is.

Cikkünket az eredménylistával hamarosan frissítjük!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!