A Hungast-Haladás női röplabda együttes szombaton ismét idegenben játszott Extraliga mérkőzést. Ezúttal is hasonlóan nagy út várt Bokor Lauráékra, akik Nyíregyházán vizitáltak a hétvégén. A találkozót végül az esélyesebb házigazdák nyerték meg, de hiba lenne csak a végeredményből messzemenő következtetést levonni.

– Nagyon meg vagyok elégedve a lányokkal – mondta Bedőcs Gergely a csapat vezetőedzője. A Békéscsaba ellen többször is hitehagyott csapat benyomását keltettük. Ennek Nyíregyházán nyoma sem volt. Minden labdamenetben nagyot küzdöttünk, megnehezítettük a házigazda dolgát, akik hétköznap még egy nemzetközi kupameccset is játszottak.

Milana Reljić nagyon jól játszott Nyíregyházán

Hazai közönség előtt meg lett volna a győzelem is?

– Azt látni kell, hogy ennyi volt ebben a meccsben, tudásunk legjavát nyújtottuk. A Nyíregyháza ráadásul ügyelt arra, hogy minél előbb befejezzék a találkozót. Annak viszont szintén örülök, hogy jól sikerült az a húzásunk, hogy mindenkinek játéklehetőséget adtunk és a lányok hozzá is tették a magukét. Ez az eredményen nem látszik, de nagyon jó úton haladunk.

Mi várható az elkövetkezendő napokban?

– Legközelebb Budapestre utazunk, akkor a Vasashoz látogatunk. Zsinórban idegenbeli mérkőzéseken kell helyt állnunk, ez nem épp hálás feladat. Mindenképpen szeretnénk hasonlóan jó teljesítményt nyújtani, bár nem lesz könnyű feladatunk. A Vasas együtteséből kidőlt sérülés miatt egy kulcsjátékos, de hasonló kvalitású röplabdázók ülnek a padon is, így számukra csak a győzelem az elfogadható. Rajtuk van a nyomás, nem rajtunk…

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!