Nincs nyár gyerekzsivaj nélkül. Ezzel szembesültünk a Haladás VSE által megtartott nyári futsal táborban is. A Szombathelyi Sportiskola ifjú röplabdázóit követően a teremlabdarúgók mindennapjaiba pillanthattunk be. A napi két edzéssel készülő futsalosoknál ügyeltek a trénerek arra is, hogy más, könnyed kikapcsolódást ígérő programokra is jusson idő.

Ennek megfelelően bepillantást nyerhettek a gyerekek más sportágakba is. Amely talán a legközelebb áll a futsalhoz – ráadásul nagyon népszerű a gyerekek körében – az e-sport. A népszerű számítógépes és konzolos játékról nemcsak elméleti, hanem gyakorlati oktatást is kaptak a jövő csillagai. Halmos Máté személyében ráadásul korábbi szombathelyi futsal játékost is üdvözölhettek a fiatalok.

– Nagyon jó hangulatban telnek a napok az első turnusban, ahol a legfiatalabbak, az U11-es korosztály képviselteti magát. Az edzéseken igyekszünk hasznos tudást átadni a gyerekeknek, akik meccseken alkalmazhatják a tanultakat. Persze fontos nyáron a kikapcsolódás is, ezért nem hiányozhatott a kínálatból a strand sem. Halmos Máténak köszönhetően pedig valóban érdekes oldaláról is megismerhettük az e-sport világát – árulta el Horváth Péter edző.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!