ITT már megírtuk, hogy a Dobó SE kiválóságai a megerőltető dobó- és súlyemelő edzések után nagyon szívesen és ráadásul nagyon jól fociznak levezetésként a Sugár úti kiscsarnokban.
Kiskorom óta imádok focizni, nyáron minden nap reggeltől estig fociztunk a barátaimmal, a legtöbbjük persze fiú volt, innen ered a labdarúgás szeretete – árulta el érdeklődésünkre a nagy titkot a dobóatléta, aki a levezető edzésen szerzett szenzációs találatát is felelevenítette nekünk.

A labdáért ment a harc, valahogy a földre huppantam, de gondoltam, ha már a földre kerültem, megpróbálom kapura húzni, amúgy pókfocis módra, szerencsére bejött. Ebben pedig az is segített, hogy pont jól jött a kapásra a labda, ráadásul bal lábas is vagyok, ez is megtéveszthette az ellenfél védelmét és kapusát – tette hozzá a labdarúgónak is kiváló Gergelics Cintia, aki ezúttal kedvenc labdarúgója, David Villa FC Barcelona-mezében rúgta a bőrt.

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!