Egyre kevesebb labdarúgót lehet klubhűnek mondani, mert míg régen ennek óriási jelentősége és tisztelete volt, mára a gazdasági mutatók térhódításával a játékosok is könnyebben váltanak csapatot. Persze akadnak olyanok is, akik nem akarták elhagyni szeretett klubjukat, csak a vezetőség, esetleg az új vezetőedző nem számolt már velük.
Ennek ékes példája Iker Casillas, aki bevallotta, hogy akár ingyen is maradt volna a Real Madrid csapatánál. Aztán a spanyolok világbajnok kapusa egyik pillanatról a másikra, közel 20 év után körön kívül került és lett az FC Porto hálóőre. Mostoha sors! Persze nem mindenki azért váltott csapatot, mert feleslegessé vált. Azonban a legnagyobbak nem felejtik el honnan jöttek.
Csak a legnagyobb jelzőkkel lehet illetni azokat a labdarúgókat, akik hosszú éveket, évtizedet töltöttek egy állomáson, majd új csapatuk mezében gólt szereztek egykori együttesük ellen. Akinek helyén a szíve és az esze, nem örül a találatnak. Íme egy kisebb gyűjtés azokról a klasszisokról, akik több helyen is bizonyítottak, mégis imádták őket a szurkolók!
Maradona után Batistuta is félisten volt Olaszországban, ahol rettegtek a kapusok a támadó lövéseitől, fejeseitől. A rendkívül gólérzékeny csatárért sokan sorban álltak, Ő mégis a Fiorentinát választotta, ahol bizonyította, hogy számíthatnak rá. Aztán a firenzei kitérőt követően az AS Roma játékosa lett, ahol nem hagyott alább a gólszerzési kedve. Nem véletlen, hogy 2014-ben a Fiorentina Hall of Fame-be, míg a fővárosiakkal bajnoki címet szerzett. S hogy mitől legenda? A válaszként nézzük meg Batigol örömét a Fiorentinának lőtt gólját követően.
Nemcsak országon belül lehet hasonló gyöngyszemet. Ennek ékes példája Fernando Torres, aki már tiniként az Atletico Madrid csillaga volt. Sokan meglepődtek, amikor a spanyol támadó Angliába szerződött. A liverpooli korszakára bizonyára büszke lehet Torres, aztán a Chelsea színeiben gyengébb szezonjait követően igazolt haza. Azonban a londoni kékek színeiben volt alkalma gólt szereznie nevelőegyesülete ellen. Nem lehetett könnyű a csatárnak feldolgoznia ezt, akármennyire is profi… Erről tanúskodik a gólöröme is, amikor feltett kézzel kért elnézést tettéért!
Maradjunk még egy kicsit a Chelsea együttesénél, hiszen még az Abramovic-korszak előtt volt egy csapat, amelyben Vialli és Zola is játszott. Akadt a keretben egy igazi gólvágó Jimmy Floyd Hasselbaink személyében, aki kétszer is 20 gól fölött zárt egy-egy szezont. A szurkolók imádták, aztán jött az orosz mágnás és az általa felkarolt és a csapathoz hozott riválisok miatt feleslegessé vált a támadó. Végül ingyen távozott a a Middlesborough-ba, onnan pedig a Charltonba. Utóbbi színeiben aztán felavatta volt csapatának kapuját és nem felejtette el honnan jött, csak úgy, ahogy a szurkolók sem Őt…
Maradunk Londonban, hiszen van még egy ikon, akiről nem szabad megfeledkezni. Frank Lampard neve egybeforrt a Chelsea-ével, ezért volt meglepő, hogy karrierje végefelé elengedte egykori csapata kapitányának kezét. Lampard ugyanis 13 év után intett búcsút miután a kékektől nem kapott szerződést, ezért gondolt egy merészet és “levezetésként” egy hasonló árnyalatú és szintű együtteshez igazolt. A Manchester City jól járt vele, hiszen több gólpasszt és gólt is jegyzett a középpályás. Ráadásul alaposan odaszúrtak a riválisnak, hiszen Lampard a Chelsea kapuját is felavatta. Érdekesség, hogy a volt válogatott irányító ebben a szezonban hat gólig jutott, de ez volt az egyetlen, amit nem ünnepelt meg látványosan.
Irány Németország, ahol a korszak két legnagyobb riválisa között alakult ki ellentét egy játékos miatt. Mario Götze óriási ígéret volt és már 9 éves kora óra a Dortmund színeiben játszott. Itt lett felnőtt játékos és nyerte meg együttesével a Bundesligát. Aztán a szurkolók nem igazán bocsátották meg árulását, amikor az ősi riválishoz, a Bayern Münchenhez igazolt. Az pedig olaj volt a tűzre, hogy Götze már az első rangadójukon betalált. Hiába tartotta fel a kezét, kapott hideget-meleget a középpályás, aki azóta már ismét Dortmundban focizik.
Végül egy érdekesség, amely nem kapcsolódik szorosan cikkünkhöz. Nemcsak a támadók, hanem a kapusok részvétnyilvánítása is megér egy megemlékezést. Tom Howard igaz sosem volt Bolton játékos, de átérezte riválisa helyzetét, aki nem mellesleg magyar – így még honfitársának is nevezheti. A Manchester United és az Everton kapusa közel 100 méterről avatta fel Bogdán Ádámot, akit talán a szél is becsapott. A felvétel persze bejárta a világot és mindenkinek szemet szúrt, hogy Howard elég visszafogottan ünnepelte gólját.
Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!
