Tovább folytatódik a Nemzetek Ligája, ahol a 3. körben a már hazai pályán legyőzött Görögország lesz ismét az ellenfelünk, ám ezúttal Athénban. 

 A C-LIGA 2. CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
1. Finnország 2 2 2–0 +2 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 2–2   0 3
3. Görögország 2 1 1 2–2   0 3
4. Észtország 2 2 0–2 –2 0

A mieink egy Finnországban elért 1 gólos vereséggel kezdték az először megrendezésre kerülő sorozatot, majd hazai pályán zárt kapus meccsen legyőztük a görögöket, így biztató pozícióban várjuk a 3. kört.

Nem lesz könnyű dolga Marco Rossi fiainak Athénban, ám a szakember bizakodó, a Nemzeti Sportnak azt is elárulta, hogy a kezdőcsapaton sincs túl sok értelme nagyot változtatnia.

Még nem tudom, kik játszanak a görögök ellen, de bolond lennék, ha túl sokat változtatnék a kezdőn. Az itthoni meccsen jól játszottunk, néhány dolgot ki kell javítanunk, de azt hiszem többé-kevésbé ugyanazokat küldöm a pályára” – nyilatkozta az olasz szakember, akinek kijelentése kapcsán természetesen a friss “szerzemény” Willi Orban is szóba került.

Willi Orban készen áll a bemutatkozásra. Fotó: mlsz.hu

„Rendben ment a beilleszkedése, ugye a német bajnokságból ismert már néhány játékost. Egyébként is azt gondolom, hogy a jó játékosoknak ez nem okozhat problémát”  ebből talán lehet arra következtetni, hogy Gulácsi Péter lipcsei csapattársa szóhoz juthat a görögök ellen. 

Nem lesz könnyű dolga azonban a magyaroknak, hisz idegenben eddig sem sokszor sikerült borsot törni a görögök orra alá, ráadásul szeretnének is visszavágni a budapesti vereségért.

Várhatóan nem mi fogjuk majd irányítani a játékot, azonban Kovács István kreativitása révén lehet esélyünk a gyors kontrákból gólt, vagy gólokat szerezni, talán ezért is lenne hasznos ha gyors támadókkal kezdenénk elől.

Marco Rossi azonban vélhetően nem fogja kivenni Szalai Ádámot a kezdőből, hisz a Hoffenheim csatára jelenleg a válogatott csapatkapitánya, így a két szélső elfutásaiban bízhatunk, míg Ádám megpróbálja majd minél többet megtartani a labdát a támadó harmadban.

Visszatért a válogatott keretébe Gyurcsó Ádám is, aki utoljára az andorrai vereség alkalmával öltötte magára a címeres mezt, mellette pedig a hazai találkozón gólt szerző Sallai is ott lesz a keretben.

Balázs jól indított új klubjában, ám a magyar szurkolók nincsenek elájulva az arab világban tett kirándulásaitól. Fotó: Twitter

Nem kapott meghívót azonban ezúttal sem Dzsudzsák Balázs, akivel kapcsolatban az olasz kapitány elmondta: bár képességei alapján ott lenne a helye a keretben, jelenleg nincs abban az állapotban, ráadásul az arab emírségekbeli bajnokságot közel sem lehet egy európai pontvadászathoz hasonlítani.

A bátor támadójáték sokat hozhat a konyhára, és bár biztosan mindenki tudna mondani olyan játékost, akit hiányol a keretből (Bognár István, Ugrai Roland a mi szemünkben), vagy éppen olyan játékost, akit nem lát szívesen, ezúttal ezzel a névsorral futunk ki az előttünk álló Görögország és Észtország elleni mérkőzéseknek.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE
KAPUSOK: Dibusz Dénes 
(Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Gróf Dávid (Budapest Honvéd)
VÉDŐK: Baráth Botond (Budapest Honvéd), Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Mol Vidi FC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Lang Ádám (CFR Cluj – Románia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Willi Orban (RB Leipzig – Németország), Vinícius (Mol Vidi FC)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Kalmár Zsolt (DAC – Szlovákia), Kleinheisler László (Asztana – Kazahsztán), Kovács István (Mol Vidi FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dominik (Legia Warszawa – Lengyelország), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Pátkai Máté (Mol Vidi FC)
TÁMADÓK: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország), Holender Filip (Budapest Honvéd), Németh Krisztián (Sporting Kansas City – Egyesült Államok), Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szalai Ádám (TSG 1899 Hoffenheim – Németország), Varga Roland (Ferencváros)

A program szerint a válogatott a holnapi nap folyamán 20:45-től lép pályára Görögországban, majd hétfőn (október 15. 20:45) Észtországban. A két meccsből 4 pontot minimum ki kellene hozni fiainknak ahhoz, hogy reális esélyünk legyen a csoport megnyerésére. 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!