A Derkovits Gyula Általános Iskola tanári karának valamint diákjainak segítségével tegnap délután rendezték meg a Sugár úti sportcsarnokban, az óvodások számára meghirdetett Játssz velünk játékos sportvetélkedőt. A Derkó Kupára 7 intézményből érkeztek csapatok, akik különböző ügyességi feladatokban kellett bizonyítaniuk.

A megmérettetést a helyszínen tekintette meg Karácsony Krisztina, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője, Varga Jenó, a Vas megyei Diáksport Szövetség elnöke, Vers Ákos, a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia edzője valamint Hajmási Milán, a Haladás egykori játékosa, jelenleg a Grundball PFC utánpótlás vezetője.

– A játékos sportverseny alapjaira épülő rendezvényünket idén már 19. alkalommal hoztuk tető alá. A megmérettetésen az életkori sajátosságok mellett alakítottuk ki a feladatokat, ahol a gyerekek bizonyíthatták gyorsaságukat, figyelmüket, fegyelmüket valamint ügyességüket is. Mivel iskolánkban nagy hagyománya van a játékos sorversenyeknek, így némiképp szemezgetjük az utánpótlást is.

Olyannyira, hogy a Derkovits iskola a területi döntőt megnyerte és ott lesz az országos fináléban is.

– Valóban, nagyon büszkék vagyunk a tanítványainkra, akik keményen készültek és mindent beleadtak a szombathelyi elődöntőn. A Derkovits Kupa létrehozásának is ez volt az egyik fő mozgatórugója, hiszen több gyermek úgy kerül iskolánkba, hogy óvodásként részt vettek ezeken a versenyeken. Ezáltal megvan az alap, amire építhetünk – mondta a verseny egyik szervezője Török Richárd testnevelő tanár.

A sorversenyen a Szűrcsapó, a Pipitér, a Weöres Sándor, a Szivárvány, a Maros, a Mocorgó valamint a Hétszínvirág ovisok vívtak nagy csatát. Különböző feladatokat kellett teljesíteniük, így volt, hogy nyusziként ugráltak, máskor pedig futásból kellett bizonyítaniuk. S amennyire élvezték a gyerekek a versenyt, annyira jó hangulatot varázsoltak a csoporttársak és a szülők, akik végig buzdították az apróságokat.

Természetesen a verseny fő célja nem a győzelem volt, hanem az egészséges és mozgásban gazdag életmód megszerettetése, így minden csapat emlékéremmel, oklevéllel és kisebb ajándékokkal is gazdagodtak a kedd délutáni vetélkedőn. A szakmai “zsűri” pedig többször összesúgott, hiszen pályán voltak a jövő nagy lehetséges kézilabdázói, labdarúgói is.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!