Halász Bencét az M4 Sport az atlétikai VB-n kérdezte meg
www.atletika.hu

– Látszott, hogy mindenki szenved, nagyon fogós volt a kör, senki sem tudta igazán beletenni a gyorsaságát. Egyáltalán nem vagyok elégedett, főleg, ha azt nézzük, hogy ez a verseny miként zajlott! Már a melegítést sem tudtam rendesen végigcsinálni, mert szóltak, hogy korábban kell menni a call-roomba. Volt egy 78 méter feletti dobásom, amit elvettek, pedig nem léptem ki. Kértem, hogy nézzük meg a felvételt, de nem engedték, pedig azzal a távolsággal győztem volna. Nem tudom, nem is értettem ezt a helyzetet. Nehéz volt túllépni rajta, mindenesetre öröm az ürömben, hogy a rangos mezőnyben sikerült a 3. helyet megcsípnem – nyilatkozta sportoldalunknak Halász Bence, aki hétfőn már a 8. alkalommal megrendezendő Gyulai Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon áll dobókörbe.

A szlovákiai verseny egyébként kettős lengyel sikerrel zárult, ezúttal Nowickí győzött (76.89 m), Fajdek lett a 2. helyezett (76.77 m), a dobogós helyen végzettek között kevesebb, mint 1 méter volt a különbség, hiszen a 3. helyezett Halász Bence kezéből 75.97 méterre szállt a szer.

A verseny eredményei ITT tanulmányozhatók.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!