A Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság legutóbbi játéknapján a SMAFC ellenfele a SzoESE volt. Az esélyek egyértelműen a vendégek győzelmét ígérte, azonban a soproni együttes okozott már meglepetést az idei kiírásban. A vendégek ráadásul rövidebb kispaddal érkeztek a megszokottnál, így Kéri Péter tanítványainak résen kellett lenni.

Az első pontokat még a házigazdák szerezték, de utána beizzította a rakétákat a szombathelyi együttes. Mészáros vette hátára csapatát és egy 14-2-es rohammal már a SzoESE megnyugtató előnyre tett szert. Ezt követően már a SMAFC vállán volt a teher. A házigazda viszont minden igyekezete ellenére sem tudta átlépni saját árnyékát.

Míg a hazaiak rendkívül pontatlanul dobtak, a védekezésük sem volt túl acélos. Ezzel szemben a szombathelyi egyetemisták könnyedén szereztek pontokat. Elég beszédes adat, hogy két negyed alatt a vendégek 68, míg a Sopron csak 22 pontot szerzett. A vasi alakulatból Mészáros és Vicze volt a pontgyáros, előbbi ráadásul hat triplát is szerzett.

A trojkák tekintetében amúgy is jobban muzsikált a SzoESE, összesen 14 darab hárompontost szereztek a találkozón. Ezzel szemben a hazaiak csak hetet és hasonló a különbség a dobószázalékok között is. A SMAFC 37%, míg a vendégek 60% pontossággal tüzeltek a mezőnyből. Sikerésel a nyugati csoport élén fejezte be az alapszakaszt a SzoESE és készülhet a rájátszásra.

SMAFC – SzoESE 54-107 (7-31, 15-37, 14-18, 18-21)

SzoESE: Tóth D. 5/3, Horváth 10, Mészáros 28/18, Werner 8, Schveighoffer 10.
Csere: Vicze 21/9, Papp 10/6, Soós 8/6, Frisnyák 7.
Vezetőedző: Kéri Péter.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!