Nagyon szép, már-már nyárias idő fogadta kegyeibe a Tófürdőre hétvégén kilátogató közönséget.

 

 

 

És, ha már nyári meleg, fagyi és lángos, akkor a bátrabbak már a csobbanás lehetőségét is kihasználták. Varga Jenő, a Szombathelyi Szabadidősport Szövetség elnöke vezényelte le az 1. idénybeli csúszdaversenyt, ahol szép számmal mérették meg magukat a csúszdázás szerelmesei.

A vetélkedő után pedig már az eredményeket is kihirdették!

Ezzel még nem ért véget a vizes versenyek sorozata, hiszen fejesugró-versenyt is lebonyolítottak. Erről az egyáltalán nem veszélytelen ,,sportágról” készült ez, a közösségi oldalunkon már korábban megjelent videónk. 

Június 15-én pedig már igazi nyári hangulatú Tófürdő-partin szórakozhatnak a kilátogatók.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!