Már hosszú évek óta az ország egyik legnépszerűbb utánpótlás tornájává nőtte ki magát a Cell Cup, amelyet korábban Vas megyében, Celldömölkön rendezték meg. Azóta viszont már nemzetközivé vált a kézilabda torna, amelyre 15 országból, 102 csapat érkezett, Izlandtól egészen Szaúd-Arábiáig. Az együttesek nyolc korcsoportban mérték össze tudásukat.

A megmérettetés nagyságát jól jellemzi, hogy Celldömölkről már Veszprémbe kellett költöztetni a tornát, ráadásul a a királynék városának sportcsarnokai mellett Balatonfüreden, Alsóörsön és Várpalotán is zajlottak a küzdelmek. A mezőnyben ott volt a Haladás U14-es leány kézilabda csapata is, amely sokra hivatott.

Huszár Benjámin tanítványai magabiztosan játszva – egyetlen tét nélküli találkozót veszítve – meneteltek egészen a fináléig. A párharcok során igazi nagyágyúkat sikerült két vállra fektetniük. A döntőbe a szombathelyiek mellett az a szlovák Zirovnice jutott. A különlegességet az jelentette, hogy a csoportküzdelmek során már találkoztak a csapatok.

Azonban teljesen más egy csoportmérkőzés, mint egy finálé, így egy rendkívül izgalmas találkozót szurkolhattak végig a Szombathelyről érkezett szurkolók, akiktől csak úgy zengett a veszprémi aréna. A tekintélyes múltra visszatekintő nemzetközi tornán végül a Haladás győzedelmeskedett, amely így az egyik legnagyobb utánpótlás kézilabda sikerét könyvelhette el.

Szombathelyi Haladás W-U14-es tornagyőztes csapatának tagjai:
Török Fanni, Kuglics Lili, Dobos Dorka, Kovács Dóra, Kondákor Jázmin,Breznovits Karola, Takács Szelina, Nagy Nikolett, Söptei Letti, Vida Dominika, Farkas Kamilla, Horváth Angéla, Kovács Virág, Lakics Eszter, Szalai-Horváth Hanna, Huszár Dorina, Marton Petra, Vincze Laura
Edző: Huszár Benjamin

Gepostet von Haladás VSE Kézilabda am Freitag, 17. August 2018

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!