Rendkívül élvezetes és fordulatokban gazdag mérkőzéseket játszott az idei JET-SOL Liga során a Haladás-Viktória valamint a Diósgyőr VTK női együttes. A két gárda teljesen megérdemelten végzett a legjobbak között, azonban a helyosztók miatt nem teljesen mindegy, hogy végeznek a csapatok. Simon Attila irányította vasi alakulat az első felvonást rendkívül peches körülmények között veszítette el.

Mindkét csapat támadólag lépett fel és mindkét együttes vezetett is a mérkőzés során. Barker két találatára Rácz valamint Fördős válaszolt, így büntetőrúgásra került sor. A vendégek részéről csak Horti és Rácz értékesítette a tizenegyest, míg a DVTK oldaláról Bradic, Sandu és Barker is. Így – ha csak minimális különbséggel is – de a bordosi együttes örülhetett.

Vasárnap délután viszont lehetősége van visszavágni a Viktóriának, hiszen 16 órától a Haladás Sportkomplexumban látja vendégül a DVTK-t. Szurkoljunk együtt a vasi lányok sikeréért!

Haladás-Viktória – DVTK
2019. június 2. – 16:00
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!