Nem kezdte jól az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságot a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely együttese. A nyitófordulóban Sopronban, majd egy héttel később Szolnokon is vereséget szenvedett a sárga-feketék csapata. Gasper Okorn vezetőedző mindenképpen győzelmet vár a Kaposvár ellen. Ehhez pedig minden segítség jól jöhet.

Úgy tűnik, hogy végre hazánk kezdi felvenni a ritmust, ami a szórakoztatást illeti. A tengerentúlon már nagy hagyománya van a sportrendezvények körüli felhajtásnak. Elég csak az NBA mérkőzések szüneteiben látható zsákolóbemutatókra vagy dobóversenyekre gondolni. Ezeket egyre több magyar csapat beépítette már a rendezvény forgatókönyvébe.

Ezúttal pedig újabb állomás következik, hiszen a Westside Tánc Sportegyesületnek köszönhetően bővül a repertoár. A csinos és tehetséges táncosok szurkolócsapatként szórakoztatják a közönséget és szorítanak a sárga-feketék sikeréért. A debütálásra sem kell sokat várni, hiszen a hétvégi Kaposvár elleni derbin már láthatjuk őket.

Úgy gondoltuk, hogy meglessük őket a felkészülés közben és nem kellett csalódnunk. Rendkívül nagy alázattal és szorgalommal dolgoztak a fiatalok. Vincze Csaba és Szárnyas Mónika edzők irányításával már az utolsó csiszolásokat végezték a táncgyakorlatokon. Abban pedig biztosak lehetünk, hogy látványban nem lesz hiány: a mérkőzésen és a szünetekben sem!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!