A női röplabda extraliga 18. fordulójában hazai környezetben játszik a Hungast-Haladás VSE együttese. Dr. Mucsi Péter irányításával készülő szombathelyiek egy győzelemmel állnak a sereghajtó pozícióban, ellenfelük pedig az Újpest lesz. A fővárosi rivális nincs túl jó passzban, így akár esélye lehet a vasi csapatnak meglepni.

A lila-fehérek ugyanis a Vasastól és a Békéscsabától is vereséget szenvedtek a legutóbbi két bajnoki fordulóban. Bár a tabellán elfoglalt helyezéseken nem igazán tudnak változtatni a csapatok a hátralévő három alapszakasz mérkőzésen, mégis kulcsfontosságú lesz, hogy ki, milyen formában vág neki a rájátszásnak.

A zöld-fehér klub szakosztályvezetője még a szezon elején mindenképpen a tagság meghosszabbítását tűzte ki célul és a mérkőzések alapján valamint a keret összetételét látva erre mindenképpen jó eséllyel pályáznak Szombathelyen. Ráadásul az átigazolási szezon végén erősített a Haladás. A korábban Jászberényben is megfordult, azonban legutóbb Törökországban játszott Miranda Rosario Genesis Anais akár már szombaton bemutatkozhat új csapatában.

Hungast-Haladás – Újpest
2019. február 9. – 18:00
Szombathely, Haladás Sportkomplexum

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!