A hosszú utazás vagy a szokatlan időpont miatt rossz felfogásban kezdte a SzoESE a Mosonmagyaróvár elleni Egyetemi bajnoki mérkőzését. A második percben már 5-0 állt az eredményjelzőn és ezt a különbséget őrizte is a hazai csapat. Hiába váltott szerkezetet Kéri Péter, csak Werner pontjainak köszönhetően tudott felzárkózni a szombathelyi együttes.

A negyed hajrájában aztán Sinkovits süllyesztett el két triplát, ezzel pedig átvette a vezetést a vendég együttes. A folytatásban úgy tűnt, hogy ismét magára talál a hazai alakulat, de Mészáros lehűtötte a kedélyeket. A szombathelyi pontgyáros először a büntetővonal mögül, majd pedig a mezőnyből sem hibázott. Geiger révén még megpróbált egyenlíteni a Mosonmagyaróvár, de hiába. A második negyed közepétől már csak a SzoESE akarata érvényesült.

A szünet után magasabb sebességi fokozatra kapcsoltak a szombathelyiek és egy 15-0-ás rohammal el is döntötték a találkozót. Ekkor már minden mezőnyjátékosnak lehetőséget biztosított a vendégek trénere, amit pedig meg is hálálták tanítványai. Minden vendég játékos feliratkozott a pontszerzők listájára – nem érdemtelenül.

Az utolsó játékrészben aztán teljesen elkészült erejével a vendéglátó csapat, így tovább nőtt a különbség a felek között. A hajrában már mindkét oldalon a cserejátékosoké volt a főszerep, de még így sem sikerült csökkenteni a SZIE együttesének a hátrányt. Összességében a gyengébb kezdést követően is megérdemelten nyerte meg a találkozót a SzoESE.

Mosonmagyaróvár Széchenyi István Egyetem – Szombathelyi Egyetemi SE 49-89 (19-23, 16-18, 7-25, 7-23)

SzoESE: Tóth D. 5/3, Horváth 8/3, Mészáros 25/12, Oroszi 2, Werner 15.
Csere: Schveighoffer 17/9, Sinkovits 11/6, Papp 2, Soós 2, Frisnyák 2.
Vezetőedző: Kéri Péter

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!