Hogy kerül egy csapatba Socrates, Mracskó Mihány vagy Jamie Vardy? Első hallásra lehetetlenségnek tűnik és másodjára is furcsán ízlelgetjük, pedig van egy közös az alábbi kezdőcsapatban. Nevezetesen mindegyik profi labdarúgóként vált ismerté, mégis karrierjük hajnalán munkásként keresték a betevő falatra valót, hogy később felcseréljék a munkaeszközüket…

A kaput az a Peter Schmeichel védi, aki a dán válogatottal kontinens viadalt, majd a Manchester uniteddel Bajnokok Ligáját nyert. Persze pályafutása elején többek között takarítással kereste meg a kenyerét. Aztán a világ egyik legjobb kapusává vált. Visszavonulása óta pedig televíziós műsorvezetőként is tevékenykedett.

A hátvédsor kezdődjön egy egykori magyar válogatottal, Mracskó Mihállyal. A villámléptű szélső óriási bombagólokat is lőtt, Békéscsabán és Győrött is megfordult. Eredeti végzettségét tekintve hentes és mit ad isten visszavonulás után vissza is tért ehhez a szakmához. Talán ebben is különböznek a külföldi és a magyar labdarúgók, hogy a foci mellett valami szakma kell…

Stuart Pearce egy igazi kemény középhátvéd volt, aki a pályán és azon kívül is elég heves vérmérsékletű. A tehetséges védő 21 éves koráig a félamatőr Wealdstone csapatában játszott, s hogy a számlákat be tudja fizetni, dolgozott is becsülettel. Villanyszerelőként tevékenykedett, aztán az elsőosztályú Coventry lecsapott rá 30 ezer fontért cserébe.

Egy vérbeli olasz bekk. Moreno Torricelli története igazi álomba illő mese. Asztalosként dolgozott, mellette az U.S. Folgore Caratese A.S.D. elődjéül szolgáló csapatban rúgta a bőrt. Az amatőr együttes egy felkészülési mérkőzést játszott a Juventus ellen, Trapattoninak annyira megtetszett a játéka, hogy leigazolták.

Ha valakit megkérdezünk, hogy ismeri-e Vinnie Jones-t legtöbben a filmvásznat említik. Pedig munkásként dolgozott eleinte egy építkezésen, mellette focizott és nem is akárhogy. Erre felfigyelt a Wimbledon is, akik gyorsan lecsaptak a balhés játékosra. Aztán Guy Ritchie rendező megkeresésének Ő sem tudott ellenállni és már a kamerák előtt érzi magát otthonosan.

Kicsit kilóg a sorból Dvéri Zsolt, aki már focistaként kezdett állattartással foglalkozni. Szülei miatt amúgy is foglalkozott ezzel még gyermekként, aztán kiváló fogathajtó is lett belőle. Igazán zseniális irányító volt, leginkább a Videoton és az Újpest profitálhatott zsenijéből. De mint látszik, a civil szakma tőle sem áll távol.

Újabb kakukktojás: a magyar foci felemelkedését látták Csiszár Ákosban, aki a Fradival még bajnokságot is nyert. Bár nem marasztalták az Üllői úton, új otthonra lelt Sopronba. Itt viszont egy váltás után a vezetőedzővel nem jött ki, így korán befejezte profi pályafutását. Azóta politikai pályára lépett és a soproni önkormányzati képviselőként dolgozik.

Egy igazi brazil labdarúgó nem hiányozhat a csapatból. Socrates kiérdemelt a helyét, hiszen pályafutása előtt orvosit végzett, majd profi karrierjét követően vissza is tért praxisához. Később pedig már komoly politikai tevékenységet is folytatott, rendszeresen publikált gazdasági valamint politikai témákban. Sajnos az alkoholt és a dohányzást sem vetette meg.

Ki gondolná, hogy Graeme Le Saux sem profiként kezdte, hiszen még 20 évesen is környezettudományt tanult a Kingston Egyetemen. Aztán gondolt egyet az egyetemista, ott hagyta az iskolát és profi focista lett a Chelsea-nél. Pályafutása során nyert PL-t és KEK-et is. Visszavonulása után privátbanki ágazatban helyezkedett el.

Nem volt kiemelkedő klasszis, csak egy megbízható, dolgos csatár. Dado Prso autószerelőként dolgozott, aztán 21 évesen rámosolygott a szerencse és profivá vált. Igaz, rövid ideig volt meghatározó a topligás csapatoknál, de nagyon szorgalmasan termelte a gólokat. Karrierjét 2004-es Eb-n koronázta meg, kiemelkedő formájával.

Az új kor gyermeke Jamie Vardy, akinek köszönheti a Liecester City a 2016-os bajnoki győzelmét. A csatárnak meg azóta borítékolt helye van az angol válogatott keretében. Vardy ráadásul nagyon sokáig, 25 éves koráig amatőr státuszú volt, így dolgoznia kellett a megélhetésért. A támadó gyári munkásként blokkolt minden nap.

Egy jó csapatnak kell egy edző is. Kapásból José Mourinho nyeri ezt a versenyt is, hiszen üzleti iskoláját otthagyva sporttudományokat hallgatott. Később tornatanárként dolgozott, hogy szorgalmasan felépítve tudását élt a lehetőségekkel. Két klubbal is nyert BL-t és több bajnoki és kupagyőzelemhez is hozzásegítette egykori csapatait.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!