Az 1. nap összefoglalója:

Sokan kilátogattak a Szombathely környéki futamra és azt látták, hogy a tizenötödik rajtpozíció jó döntésnek bizonyult Turánéktól, persze az Iseum Rallye első szakaszgyőzelméhez ők is kellettek. Remek teljesítménnyel, 5 perc 9 másodperces időeredménnyel, végeztek a szelestei szakaszélén. A 9,5 kilométer hosszú pályán Ollé Sasa és Czakó Janek lett a második, akik csupán 1,3 másodperccel autóztak lassabban, mint Turánék – tudósít a savariarallye.hu.

Az Iseum Rallye nyitó szakaszán Hadikék szerezték meg a harmadik legjobb időt. Az élmezőny döntően óvatosan kezdte el a versenyt, mindenki igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez. Velenczei Ádám megforgott, ezért rögtön az elején komoly hátrányba került, Vincze pedig a fékpedálra panaszkodott. Ranga Péter a többiekhez képest más gumitaktikán kezdett, majd kiderül, hogy ez mennyire lesz kifizetődő. Szelestén tehát Turánék szakaszgyőzelmével kezdődött az idei Iseum Rallye.

Iseum Rallye
GY1, Szeleste/1, 9.5 km
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 5:09,0
2. Ollé Sasa, Czakó Janek (Skoda Fabia R5) +1,3
3. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) +1,9
4. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +4,5
5. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +5,0
6. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +7,6

Bátran és pokolian gyorsan autózik Ollé Sasa az Iseum Rallye nyitó körében. A Penta Rallye Katlanban több mint két másodpercet vertek a második Turánékra, és további 1,6-ot a szakaszon harmadik Vinczéékre. Rendkívül változatosan, izgalmasan kezdődött a murvás viadal, amely vélhetően a folytatásban is teljesen kiszámíthatatlan lesz – tudósít a savariarallye.hu.

A katlanban Hadik lett a negyedik, Kazár az ötödik, a Ranga, Holczer egység pedig a hatodik legjobb időt autózta. Összetettben két gyors után Olléék vezetik a futamot, megelőzve Turánékat és Hadikékat. Vincze, Balogh, Kazár a további sorrend.

Állás a GY2-n, Penta Rallye Katlan/1, 8.5 km
1. Ollé Sasa, Czakó Janek (Skoda Fabia R5) 4:02,8
2. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) +2,2
3. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +3,8
4. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) +3,9
5. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +4,6
6. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +4,9

Ha Acsád, akkor ismét Turán. A második körben is az i20-as Hyundai-al induló Turán Frigyes és Bagaméri László autózott leggyorsabban. Az Iseum Rallye harmadik szakaszán Hadik András jött be másodikként, Ranga Péter pedig remek teljesítménnyel lett harmadik.
Érdekesség, hogy az ötödik pozícióban Vincze Ferenc és Bútor Róbert tizedre azonos idővel zárta a gyorsaságit. Összetettben helycsere történt az élen: Turán vette át a vezetést, de az élmezőny többi tagja is lőtávolon belül van – tudósít a savariarallye.hu.

Állás a GY3-on, Acsád/2, 9.5 km
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 5:08,0
2. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) +3,3
3. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +4,8
4. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +5,0
5. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +5,4
5. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +5,4

Négy gyorsasági után három páros is örülhetett már szakaszgyőzelemnek. Turán és Ollé után ezúttal a több hónap után visszatért Ranga Péter, és navigátora, Holczer Dániel zárt az élen a Penta Rallye Katlanban. Csupán tizedek döntöttek az elején. Rangáék mögött Hadikék egy, Kazárék három, Vinczéék pedig nyolc tizeddel zárták a szakaszt.
Velenczei Ádám is egyre jobban belelendül, és Bútor Róbertnek is megvan a tempója. Összetettben Turán, Hadik, Vincze az első három sorrendje. A szakasz nagy vesztese Ollé Sasa volt, aki kiváló rajt után, összetörte az autóját, az abszolút második helyről esett ki.

Állás a GY4-en, Penta Rallye Katlan/2, 8.5 km
1. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) 4:03,2
2. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) +0,1
3. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +0,3
4. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +0,8
5. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +1,3
6.Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +2,2

A napsütéses időjárásnak köszönhetően egyre jobban száradnak az Iseum Rallye-n használt szakaszok. A mezőny szombaton már harmadszor járt Szelesténél, ahol harmadszor is a Turán – Bagaméri páros volt a leggyorsabb. A párosok egyre inkább gyorsulnak, a szoros csata megmaradt a nap utolsó körére is. Hadik András csupán 1,1 másodperccel követte Turánt, de a gyorsaságin harmadik Kazár is csak bő 3 másodpercre volt az éllovashoz képest.
Szelesténél Velenczei lett a negyedik, Bútor az ötödik, Vincze pedig a hatodik legjobb idővel rendelkezik. Abszolútban Turánék valamelyest hizlalták az előnyüket – jelenleg 2 másodperc -, de Vincze, Kazár, Balogh, Ranga, sőt még Bútor is lőtávon belül van öt szakasz után.

Állás a GY5-ön, Szeleste/3, 9.5 km
1. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 5:04,8
2. Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) +1,1
3. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +3,3
4. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +4,5
5. Bútor Róbert, Tagai Róbert (Skoda Fabia R5) +5,1
6. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +5,2

A hatodik gyorsaságival az ORB mezőnye befejezte a szombati penzumot az Iseum Rallye-n. A Penta Rallye Katlanban, de a korábbihoz képest hosszabb útvonalon csatáztak egymással a párosok. Az abszolútban kiválóan álló Hadik András az egyik kanyarban túlcsúszott, még tolatniuk is kellett, ezért ezen a pályán nem fértek be az első hat közé – tudósít a savariarallye.hu.

A gyorsaságit Kazár Miki és Tóth Zsolt nyerte meg, Turánék, Baloghék és Rangáék előtt. Ötödikként Vincze Ferenc, hatodik helyen pedig Velenczei Ádám jött le a gyorsról. Összetettben Turánék nyerték a napot, az előnyük szűk, illetve bő tíz másodperc az üldöző Hadik és Kazárral szemben. A vasárnapi nagy szakaszon azonban Vincze, Balogh, Ranga, Velenczei és akár Bútor is bízhat még a jó helyezésben.

Állás a GY6-on, Penta Rallye Katlan B/1, 13,8 km
1. Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) 6:46,2
2. Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) +2,7
3. Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +3,2
4. Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +3,7
5. Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +4,5
6. Velenczei Ádám, Szedő Csaba (Hyundai i20 R5) +6,3

Az Iseum Rallye állása a GY6, a szombati nap után:
1.Turán Frigyes, Bagaméri László (Hyundai i20 R5) 30:25,0
2.Hadik András, Bacigál Igor (Ford Fiesta R5) +9,7
3.Kazár Miklós, Tóth Zsolt (Skoda Fabia R5) +10,9
4.Vincze Ferenc, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +13,2
5.Balogh János, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +17,2
6.Ranga Péter, Holczer Dániel (Skoda Fabia R5) +18,2

Vasárnap 4 gyorsasági szakasz vár a pilótákra. Először a Szombathelytől délre fekvő Farkas-erdőnél, Káld térségében található gyorsasági, majd a Hosszúpereszteg-Bögöte 22,5 km-es leghosszabb szakasz lesz a műsor. Mindkét gyorsaságit 2-2 alkalommal teljesítik a versenyzők, majd kb. 15 órakor célceremónia, illetve a már hagyományos pezsgőzés következik.

Közvetítésünket a Vasi Korall Kft. támogatta!

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!