Igazi hullámvasút az Egis Körmend szereplése, hiszen a szezon elején többen már bajnoki címre is esélyes gárdának kiáltották ki a piros-feketék együttesét, azonban nem számoltak a szurkolók azzal, hogy három hadszíntéren kell helyt állniuk Ferenczéknek. Ráadásul a Rába-parti együttes keretét sérülések is tizedelik, ez pedig az eredményességre is kihatott. Ennek köszönhetően felajánlotta lemondását Gasper Potocnik, amelyet nem fogadtak el sem a szurkolók, sem a klub vezetése, így továbbra is a szlovén tréner irányítja a Körmend gárdáját.

Olybá tűnik, hogy a csúfos kudarcok kora is lejárt, mert a Fiba EC előző csoportmérkőzésén 85-79 arányban legyőzték a vasiak a Nevezis gárdáját, így optimistán várhatják a találkozót. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy december végén már összemérte erejét a két csapat a magyar bajnokságban, akkor 40 ponttal intézte el ellenfelét Branislav Dzinc mester alakulata. Kérdés, hogy az Európa Kupa szerda esti találkozóján melyik arcát mutatja a Körmend?

Egis Körmend – Alba Fehérvár
2018. január 17. – 18:30

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!