Már hetedik alkalommal rendezik meg Szombathelyen a Tóth Géza Súlyemelő Emlékversenyt, amelynek először ad otthont a modern és többfunkciós Haladás Sportkomplexum. A rendezvény sajtótájékoztatóján dr. Puskás Tivadar a megyénk sportéletének egyik legnagyobbjának nevezte Tóth Gézát.

– A súlyemelő az elért eredményeivel megmutatta, hogy milyen egy igazi sportember. Egy igazi példakép a következő generáció számára, akinek szellemisége a róla elnevezett sportrendezvényen is tovább él – mondta beszédében Szombathely város polgármestere.

Illés Károly alpolgármester, aki a Vas Megyei Súlyemelő Szövetség elnökségi tagja is kiemelte, hogy a verseny egyedülálló módon énzdíjas lesz, amely a sportolóknak további motivációt ad a márciusi felnőtt Európa-bajnokság előtt.

Kalmár Attila, a Pannonsport ügyvezető igazgatója elárulta, hogy sok újdonságot nem tartalmaz az idei forgatókönyv. Egyetlen lényeges változást csak az jelent, hogy a versenyzőket nem kell szállítani. Az ország talán legfontosabb megmérettetésének ezúttal már a Haladás Sportkomplexum ad otthont. Az ügyvezető hozzátette azt is, hogy a sportberuházásnak köszönhetően 21. századi körülmények között rendezik meg az emlékversenyt.

A sajtótájékoztatón Őriné Tóth Ágnes megköszönte a város vezetésének és a szervezőknek a közreműködést, hogy életben tartják ezt a nemes sportrendezvényt. Ezzel tisztelegve édesapjának elért eredményei előtt. Reményének adott hangot továbbá, hogy az emlékverseny a fiatalokat még motiváltabbá teszi.

Végül a Haladás VSE súlyemelő szakosztályának vezetője, Márkus Erzsébet osztotta meg gondolatait a sajtó megjelent képviselőivel. Az egykori olimpikon elárulta, hogy a versenyre 60 fő érkezik (31 férfi, 29 női), köztük sok korosztályos és felnőtt válogatottal. Ott lesz Bazsó Bianka (HVSE) is, aki óriási lehetőség kapujában áll. A tehetséges súlyemelőnek célja, hogy részt vehessen a felnőtt EB-n. Rajta kívül is lesz kinek szorítania a szombathelyi szurkolóknak. Az indulók között ott van Boros Viktória és Polgár Mirijam is.

VII. Tóth Géza Súlyemelő Emlékverseny

2018. március 4. (vasárnap)
Haladás Sportkomplexum
(a Bartók Béla utca felőli bejárat)

09:30 Női serdülő/ifjúsági
11:30 Koszorúzás a Tóth Géza téren
12:00 Ünnepélyes megnyitó (Haladás)
12:30 Férfi serdülő/ifjúsági
15:00 Női felnőtt
17:00 Férfi felnőtt

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!