Komoly erőpróba vár a piros-feketékre. A bajnokságban, az Alpok Adria Kupában és az Európa Kupában is érdekelt körmendi kosarasoknak nem igazán ment túl jól az elmúlt időszakban. Kínos és nagyarányú vereségekből alaposan kijutott Ferenczéknek, ezért Gasper Potocnik lemondott. Utolsó találkozóját szombaton, a Jászberény ellen vívta volna vezetőedzőként, azóta viszont a klubnál maradásra bírták, így a szlovén szaktekintély irányítja továbbra is a Rába-parti alakulatot.

A FIBA Európa Kupában szerda este a BC Nevezis látogat Körmendre. A litván csapat is felemásan szerepel, hiszen hazája bajnokságában csak a 9. helyen szerénykedik, ugyanakkor legyőzték hazai pályán az Alba Fehérvár együttesét az első körben. Megjósolhatatlan, hogy mely arcát mutatja majd az vezetőcserén is átesett vendégek.

Egis Körmend – BC Nevezis
2018. január 10. – 18:00

 

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!