Óriási pusztítást végzett tavaly nyáron az a vihar, amely tönkretette a Vadása tó környezetét. Hegyhátszentjakab Önkormányzata, mint a tó tulajdonosa egy pályázaton elnyert támogatásból valamint önerőből elvégezte idén tavasszal a károk helyreállítását. Ennek köszönhetően ismét a szebbik arcát mutatja a tópart és nyáron a strandolók ismét birtokba vehetik a környezetet.

Azonban az aktív kikapcsolódás szerelmesei is dörzsölhetik a tenyerüket. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége is hozzájárul, hogy mielőbb visszatérjen az élet a tóba is. Előzetes tervek szerint 2019. június 15-én (szombaton) 15 órakor kerül átadásra a helyreállított tó. Ebből az alkalomból 1000 kilogramm pontyot telepítenek a halállomány pótlására valamint a horgászszezon megnyitására.

A telepített halakat bárki kifoghatja, akinek érvényes állami jegyet vagy a Szövetség által kiadott területi jegyet vásárol. Azonban a vízminőség megóvása érdekében etetési tilalom került elrendelésre. További információ, hogy a 2019. június 22-én a Vasi Vizeken Kupát a Püspökmolnári tavon rendezik meg az előzetesen várt a Vadása tó helyett.

Tájékoztatásul az alábbiakban is közöljük a helyi Horgászrend Vadása-tóra vonatkozó speciális szabályait:

  • Tilos a lékhorgászat, az élővíz bármilyen formában, módon és eszközzel való szennyezése, a vízi járműről való horgászat, engedély nélküli horgászstég, illetve móló építése.
  • A halak etetése bármilyen formában tilos.
  • A horgász által elfoglalt horgászhelynek és közvetlen környezetének tisztának kell lenni. A horgásznak a horgászat előtt és után gondoskodnia kell a szemét összeszedéséről, illetve elszállításáról.
  • A strand területén turisztikai főszezonban, azaz június 01- augusztus 31. között szigorúan tilos a horgászat.
  • A Vadása tó gátjain tilos a horgászat.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!