A stájerországi Weiz volt a színhelye annak a gálának, ahol a Sukothai Team kezdő versenyzői az elvárásnak megfelelően teljesítettek. Iváncsics Péter és Császár Klaudia ezen a hétvégén Ausztriában, osztrák ellenfelek ellen léptek szorítóba, egyfajta tanulómérkőzésen, míg Virág Tamásnak már komoly K1-es mérkőzése volt szintén osztrák ellenféllel szemben.

Mindenkitől azt vártam, hogy az én irányítás alatt tanuljanak meccselni. Most még nem a győzelem, hanem a tanulás volt a fontosabb. Iváncsics Péter végig ment, pontozással kapott ki, közben szépen dolgozott nagyon megszorította ellenfelét. Császér Klaudia esetében pedig a mérkőzést megelőző nap este szóltak, hogy, amennyiben nemzetközi bajnoki címért verekedhet, vállaljuk -e. Persze, hogy vállaltuk, így keveredett címmérkőzésbe kapásból, amúgy egész héten stresszelt, de ez már sok volt. Első meccséhez képest szépen küzdött, de veszített. Péternek és Klaudiának is a ringhez szokás volt a fő cél. A Sukothai Team harmadik versenyzője, Virág Tamás pedig nagyon erős és már sok profi mérkőzést tapasztalt ellenfelet kapott. Lábbal Tamás jobb volt, de aztán felőrölte kézzel a román srác. Nagy meccs volt, de összességében nem csalódtam, az irányításomra hallgattak, minden tőlük telhetőt megtették. Még csiszolni kell őket, de jó úton járnak – fogalmazott a gála után Horváth Győző.
Az esemény persze arra is ehetőséget adott, hogy az ,,öreg”, mellesleg már 52 esztendős holland világbajnok, Ernesto Hoost is szót váltson a szombathelyi harcosokkal.

A Sukothai Team szombathelyi ,,kívülállóinak” eredményes felkészülését az osztrák gála esetében is a Miell Quality Kft. támogatta.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!