A szombathelyiek a Körmend elleni vasi klasszikuson szenvedtek hazai pályán vereséget, így nem a legjobb előjelekkel várják a bajnoki meccset, amely előtt Váradi Benedek csapatkapitányt kérdezte az esélyekről a vasi klub honlapja.

 – Jó lenne megnyerni a soron következő mérkőzésünket. Jót tenne a csapatnak, ha egy ilyen idegenbeli győzelmet be tudnánk húzni az elvesztett Körmend-meccs után. Nagyon nehéz játszani és nyerni Kecskeméten, de nem lehetetlen. Szeretnénk a saját ritmusunkat érvényesíteni és győzelemmel hazatérni – nyilatkozta Váradi Benedek.

 A másik oldalon, a hazaiaknál, a KTE-Duna Aszfaltnál is található ,,egy” Váradi. A  másodedző, Váradi Kornél, a szombathelyi csapatkapitány testvére.

– Igyekeztünk alaposan kielemezni a Falco taktikáját. Nincs azonban egyszerű dolgunk, hiszen ellenfelünk nagyon individuális együttes, erős kerete van. Mindig akad olyan, aki képes extrát hozni, de olyan is előfordul, amikor az egész csapatnak nem megy a játék. A Szombathely kemény mérkőzésen van túl, mint ahogyan mi is, próbáltunk maximálisan felkészülni. Nehéz meccsre számítunk, nagy szükségünk lesz a lelkes szurkolóinkra. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy győztesen hagyjuk el a pályát – ezt a ktekosar.hu-nak nyilatkozta Váradi Kornél.

A mérkőzés eredménye a falcokc.com-on követhető élőben.

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!