Már tavaly is nagy sikerrel rendezte meg a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület saját dartsversenyét, amelynek kiemelt szerepet kapott a jótékonyság. A múlt évben elkezdett gyakorlatot folytatva 2018-ban a befolyt összeget – amely a nevezésekből és felajánlásból érkezett – a PontMás Vas Megyei Autista Gyermekekért Alapítvány kapta.

A nemes kezdeményezés mellett azért a darts maradt a reflektorfénybe, hiszen az Aero Steel Darts Open hatodik fordulója egyben egy évzáró megmérettetés is volt. A korábban megszerzett helyezéseknek kulcsfontossága volt a végeredményt illetően, így ennek szellemében ragadtak nyilat a sportemberek. Az utolsó játéknapon 34 fő vívott nagy csatát a győzelemért.

Kurucz Tamás mellett ott volt a mezőnyben Merklin Ferenc tanár úr, de érkeztek versenyzők más megyéből is. Garantált volt tehát a jó hangulat és a magas színvonalú versengés. A késő estéig zajló megmérettetést végül Szajkó Roland, aki mindegyik Aero Savaria Steel Darts Openen részt vett, azonban a legjobb eredménye eddig két harmadik hely volt, amit most megkoronázott az aranyéremmel.

Az összesített versenyt viszont az SZDCSE egyik legjobb játékosa Pósfai Miklós nyerte, aki egy kilencedik és két második helyezés mellett három állomását bezsebelte az éves versenysorozatnak. Összetett eredményeket figyelembe véve a második Farkas András lett, míg a bronzérmet az egyik legígéretesebb titán Németh Albert zsebelte be.

EREDMÉNYEK

Aero Savaria Steel Darts Open

VI. forduló:
1. Szajkó Roland – 32 pont
2. Pósfai “Mixi” Miklós – 24 pont
3-3. Farkas András és Kozmor József – 16-16 pont

ÖSSZESÍTETT pontlista:
1. Pósfai “Mixi” Miklós – 159 pont
2. Farkas András – 112 pont
3. Németh Albert – 100 pont

Honlapunkon megjelenő kiemelt tartalmakat a Vasi Korall Kft. támogatja!